A felügyelet és biztonság fóruma
Nemzetközi eseménysorozat részeként - október 9-én, a Hotel Béke
Radissonban - BMC Software Fórum címmel rendeznek konferenciát az
amerikai rendszerfelügyeleti független megoldásszállító cég hazai
képviselete és partnerei. A 35 országban zajló eseménysorozat célja az
adott ország piaca számára érdekes technológiai újdonságok, illetve a
már – kizárólag partneri közreműködéssel - megvalósult projektek
megismertetése a potenciális ügyfelekkel.
A már említetten túli, további szekciókon elsősorban a partnerek és ügyfeleik jutnak szóhoz. Az „Alkalmazások hatékony működésének biztosítása" címszó alatt a KELER Rt-nél az AlphaNet által megvalósított vállalati szintű alkalmazás menedzsment projekt mellett, az Emerald Software Consulting által az OTP Bank Rt-nél bevezetett rendszermenedzsment megoldásról is hallhatnak a résztvevők. A harmadik szekció a kockázatmenedzsment témáját érinti, amely kapcsán többek között két partner, a VT Soft és a KPMG, valamint a PSZÁF és az MKB Rt. számol be az IT kockázata csökkentésének gyakorlati tapasztalatairól.
Kapcsolódó cikkek
- IDC IT biztonsági konferencia
- Megnyílt a 7. Bosch távközlési és biztonságtechnikai szakmai nap
- ITBN2006: Informatika Biztonság Napja
- HP konferencia a rendszerleállások üzleti hatásairól
- Biztonságos működés a bizonytalan világban
- isse 2005: Fókuszban a vállalati it-biztonság és it-stratégia
- Népszerű az első Informatikai Biztonság Napja konferencia
- Nemzetközi informatikai biztonsági konferencia és kiállítás Budapesten
- Szeptemberben rendezik a 2005-ös Hacktivity biztonságtechnikai konferenciát
- NetAcademia biztonsági konferencia és tréning IT szakembereknek
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
Vodafone: Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
A mesterséges intelligencia segítségével bárki berendezheti otthonát a kiterjesztett valóságban
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.