Felmentették a hackeléssel vádolt brit tizenévest
A brit bíróság a napokban felmentette azt a 19 éves angol fiatalembert,
akit a rendőrség korábban egy houstoni (Texas) kikötő számítógépes
rendszerének megbénításával vádolt.
Az angol fiatalember ellen hosszadalmas vizsgálat után még a tavalyi évben indított büntetőeljárást a brit rendőrség, a vád pedig a kikötő számítógépes rendszerének digitális támadás általi lebénítása volt. A támadás megbénította a kikötő navigációs rendszerét, amely az összeomlott számítógépekre épült.
A rendőrség szerint Caffrey egy internetes társalgó felhasználóját akarta elárasztani kellemetlenkedő üzenetekkel a megbénított rendszereken keresztül. A Soutwark Crown-i bíróság azonban nem találta bűnösnek a fiatalembert.
Caffrey, mint szakértő, saját maga bizonyította be, hogy egy hacker átvette a számítógépe feletti irányítást, és a tudta nélkül hajtotta végre a betörést. A 19 éves gyanúsított felmentése után bejelentette, hogy a jövőben számítógépes biztonsági szakértőként kíván elhelyezkedni, és arra figyelmeztette a hackertevékenység iránt érdeklődő fiatalokat, hogy semmiképpen ne vegyenek részt törvénytelen lépésekben.
Kapcsolódó cikkek
- Még drágább az adatod
- Sikeresen támadták a Pentagon levelezőrendszerét
- Többszáz betörés az amerikai belbiztonsági tárca hálózatába
- Amerika üzenete Kínának: mi nyerjük meg a cyber-háborút!
- Világméretű zombitámadás
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Felhasználói adatokat loptak a PirateBay-ről
- Meghekkelt Vista DreamScene funkció
- Miniatür chip DVD lopások ellen
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.