10 %-os, 3000 főt érintő leépítés a Sun-nál

Kiss Ádám Zoltán, 2004. április 4. 23:49
A Sun Microsystems munkaereje 10 százalékának, 3000 főnek az elbocsátására készül, a lépés része a vállalat újraszervezésének a nyereségesség növelése érdekében.

A leépítés részben a vállalat globális befektetéseinek értékesítéséből adódik, de a megmaradó részegységeknél is megszorítások várhatóak. A Sun 2002 júniusára tervezte a veszteséges üzemelés nyereségre fordítását, ám majd két évvel az eredetileg kitűzött dátum után a vállalat még mindig veszteséget termel. Scott McNealy, a Sun elnök-vezérigazgatója azonban elmondta, hogy az elmúlt három év munkájával nem teljes mértékben elégedetlen, mivel a korábbi költségcsökkentő lépések látható eredményt produkáltak, igaz önmagukban nem voltak elegendőek a helyzet megfordítására. A céget ugyan kissé megkésve, de igen nagy mértékben érintették a technológiai .com buborék hirtelen kipukkadásának hatásai, a vállalat részvényeit az IT szárnyalás idején, 2000-ben 64 dolláron jegyezték, ma az árfolyamuk 4 dollár körül alakul.

Kulcsszavak: +céginfo Sun

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52