Ebédjegy helyett ujjlenyomat

Milkovits Gábor, 2004. április 28. 09:20
Az ohiobeli Akron középiskoláiban ebédjegy helyett ezentúl számítógépes ujjlenyomat-azonosítás révén ellenőrzik majd, hogy a diákok befizettek-e az iskolai étkezésre.
A mintegy 700 000 dollárba kerülő "iMEAL" program keretében egy oktatási intézményben már használják a rendszert, három másikban pedig a közeljövőben tervezik bevezetni. A helyi illetékesek az év végére a város összes középiskolai menzáját be akarják vonni a rendszerbe. Eredetileg tavaly ősszel szerették volna beindítani a projektet, ám a szükséges technológia - az érintésérzékelő képernyővel ellátott pénztárgépek, az ujjlenyomatokat rögzítő szkennerek és a szoftver - beszerzése a vártnál nehezebbnek bizonyult.

A személyiségi jogok védelmében a diákok vagy szüleik kérhetik, hogy ujjlenyomat helyett PIN-kódot használjanak az azonosításukra. Azonban akár egyik, akár másik módon igazolják magukat, előre vásárolt ebédjegy felmutatása helyett ezentúl a sorban állva, az azonosítással egyidejűleg fizethetnek majd ebédjükért, akár készpénzhasználat nélkül, egy előzetesen erre a célra elkülönített számláról is. A hír mindenesetre jó példa arra, hogy világszerte terjedőben van a személyek ujjlenyomat, vagy PIN-kód alapján történő azonosítása - a digitális azonosítókártyák bevezetésének terve Nagy-Britanniában és Kaliforniában is heves vitákat váltott ki az utóbbi időben.
Kulcsszavak: személyazonosítás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36