Projektmenedzsment-világkongresszus lesz Budapesten

Kovács Attila, 2004. május 12. 17:35
Cross-Cultural-Networking (kultúraközi hálózatok) mottóval június 19-21. között a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg a Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség (IPMA) ez évi, sorrendben 18. világkongresszusát.
A 38 országból érkező résztvevők öt szekcióban (projektmenedzsment multikulturális környezetben, új kihívások, projektmenedzsment az EU-ban, innováció a projektekben, programokban és portfoliókban, legjobb gyakorlatok) 180 előadást és külön hat kerekasztal-fórumot hallgathatnak meg a terület legfrissebb kutatási eredményeiről. A magyar szervezők és támogatók (Fövosz, MeH, NFH, GKM, IHM) arra számítanak, hogy a magyar résztvevők aránya eléri 30%-ot.

A kongresszus május 11-én, Budapesten tartott előzetes sajtótájékoztatóján államigazgatási vezető személyek méltatták az esemény jelentőségét. Heil Péter (NFH) szerint a Nemzeti Fejlesztési Hivatal támogatja a Projektmenedzsment Szövetséget abban, hogy a uniós támogatások elnyeréséhez szükséges ismereteket itthoni vizsga részévé kívánja tenni. Sivák József, a MeH helyettes államtitkára hangsúlyozta, a kormányzati gazdálkodásban egyre fontosabb szerepet tölt be a projektmenedzsment. Jambrik Mihály, az IHM közigazgatási államtitkára utalt rá, a tárcánál szükséges jelentős projektmenedzsment képességek az informatikai iparnak piacbővülést is jelentenek, hiszen a projektmenedzsmenthez informatikai szoftverek is szükségesek.

További információ és jelentkezés: www.ipmacongress.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36