Újabb nagy értékű HP adomány a középiskoláknak

Idén az Európai Unió állt a pályázat fókuszában

forrás Prim Online, 2004. június 8. 18:23
A HP Magyarország évek óta kiemelkedő mértékben támogatja a hazai oktatásügyet. A vállalat eddigi hagyományainak megfelelően a közép- és felsőfokú iskolákat segíti, ugyanakkor a kutató-fejlesztő intézményekkel is szoros kapcsolatot alakított ki, s azokat számos együttműködési forma révén folyamatosan fejleszti.
Az elmúlt nyolc évben a HP Magyarország pályázat útján biztosított korszerű eszközöket - nagy teljesítményű szervereket és PC-ket - a hazai szakközépiskoláknak. Eddig több mint százhatvan iskola kapott mintegy 230 csúcstechnológiájú szervert és informatikai eszközt, összesen mintegy száztizenöt millió forint értékben. A vállalat minden évben kreatív feladatokra ír ki pályázatot, amely a tanulók ötletességére és számítástechnikai jártasságára épít.

A pályázatot idén az Európai Uniós csatlakozás szellemében hirdette meg a vállalat "Középiskolák az európai szellemiségért" címmel. A pályázat kiírásával a cég arra kívánta ösztönözni a középiskolákat, hogy gondolják végig, az Európai Uniós csatlakozás révén hogyan tudják diákjaikat aktívan bekapcsolni a középiskolai oktatás nemzetközi vérkeringésébe; Milyen módon tudnak még szélesebb kaput nyitni az informatika eszközein keresztül az Európai szellemiség megszerzéséhez; Milyen ötletek, esetleg már működő példák révén tudják a magyar kreativitás újabb jó példáját adni.

A HP első alkalommal 1996-ban hirdette meg a pályázatot, a legjobb pályázati munkával rendelkező középiskolák az akkori csúcstechnológiát képviselő 64 bites Alpha szervereket nyerhettek. A vállalat azóta az egyre professzionálisabbá váló középiskolai oktatás feltételrendszereihez igazodva minden évben más tartalommal invitálta közös gondolkodásra a 14 és 18 éves korosztályt, így nemcsak a diákok számítástechnikai ismereteinek bővítését, hanem a hazai szakközépiskolák számítógép-park korszerűsítését is célul tűzte ki.

A HP a középiskolai oktatás támogatás révén adományokkal segíti még a Junior Achievement alapítványt, a szekszárdi Garay-versenyt és a Középiskolai Matematikai Lapokat.
Kulcsszavak: EU szponzor oktatás HPQ-hu

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52