Megakadályozták a Symbian Nokia általi bekebelezését
A Nokia közleményében üdvözölte a fejleményeket. Matti Alahuhta, a finn mobilcég alelnöke és stratégiai igazgatója elmondta, hogy fő céljuk a Symbian hosszú távú sikerének biztosítása. Hozzátette, hogy a részvényesek elkötelezett magatartását bizonyító lépés jól mutatja, hogy a vállalat most és a jövőben is képes lesz megfelelni a kihívásoknak. A Symbian jelenleg abszolút piacvezető a 2,5 G és 3G mobiltelefonos szoftverek terén, habár növekvő versennyel kell szembenéznie, elsősorban a Microsoft részéről.
Kapcsolódó cikkek
- Gyökeres átszervezés a Nokiánál
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A Nokia kínai beszállítója települ Komáromba
- Mobilkészülék-gyárat létesít Kolozsváron a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- Kirajzolódik a Nokia Siemens Networks portfoliója
- Bővítik a Nokia komáromi gyárát, 300 millió legyártott készülék
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.