Pannon GSM: a 3G-s hálózat drágább a második generációs rendszernél

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 9. 09:00
A Pannon GSM Távközlési Rt. a második generációs hálózatának kiépítésére és fejlesztésére eddig több mint egymilliárd dollárt költött, mivel azonban a harmadik generációs (3G) hálózat működtetése több bázisállomást és drágább technológiát igényel, többe is fog kerülni - mondta Drozdy Győző, a társaság vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A vezérigazgató-helyettes elmondta: a Pannon GSM azért vásárolta meg a "C" blokkot, mert ehhez 1800 megaherzes pluszfrekvenciát is adnak, ez pedig szükséges ahhoz, hogy az ügyfeleknek az egész ország területén megfelelő minőségű széles sávú szolgáltatást tudjanak nyújtani.

Az eseményen Ove Fredheim, a társaság vezérigazgatója kifejtette, hogy Magyarországon a legjobbkor indul a 3G-s szolgáltatás, mivel itt már fel tudják használni a Nyugat-Európában
összegyűjtött tapasztalatokat.

Kérdésekre válaszolva nem közölték, hogy a Pannon GSM melyik hálózati szállítóval tárgyal a harmadik generációs szolgáltatás kiépítéséről. Azt azonban elárulták, hogy hamarosan lezárulnak ezek megbeszélések.
Kulcsszavak: T-mobile-hu Pannon GSM UMTS

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Az ASUSTOR és az ULINK megoldása előre jelzi a meghajtóhibát

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 09:19

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36