A cégek többsége még idegenkedik a távmunka alkalmazásától

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 10. 09:16
Lényegesen javíthatja majd a távmunka magyarországi feltételeit, ha 2005 végéig valamennyi önkormányzat bekapcsolódik a közhálóba, illetve 2006 végéig az összes településen kiépül az e-Magyarország - mondta Pajna Sándor, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára a csütörtöki budapesti távmunka-konferencián.
Hozzátette, hogy Szingapúrban a cégalapítás bankszámlával, cégbejegyzéssel, erkölcsi bizonyítvánnyal együtt két óra, Bulgáriában két év, Magyarországon a kettő között van. Elmondta: az Amerikai Egyesült Államokban, egyes skandináv országokban a magyarországihoz képest nyolcszor többen dolgoznak távmunkában.

Az Európai Unió tagországaiban az aktív foglalkoztatottak tizenöt, Magyarországon pedig 2-3 százaléka dolgozik távmunkában - mondta Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke, hozzátéve, hogy valamennyi létesülő távmunkahelyre százszoros a túljelentkezés.

Elmondta: jövőre a munkaerő-piaci alapból összesen 800 millió forint értékben írnak ki pályázatokat távmunkahelyek létrehozására.

A korábbi pályázatokról szólva a testület vezetője ismertette: a 2002-es, illetve a 2004-es kormányzati pályázatok révén mintegy 2500 távmunkahely jött létre.

Mint mondta: a jogszabályi változások alapján május óta bármely magyar munkavállaló kérheti, hogy munkáltatója távmunkásként foglalkoztassa, a cégek többsége viszont idegenkedik a távmunka alkalmazásától. A munkavállalók nagy része ugyanakkor szívesen dolgoznak otthonról

Az idegenkedés oka, hogy a távmunka új típusú munkaszervezést kíván - mutatott rá Simon Gábor.

A közszféra modernizációja nagy lehetőséget ad a távmunka kiterjesztésének. Kedvező példák is vannak - jegyezte meg a Távmunka Tanács elnöke -, így például a statisztikai hivatal átalakítása során a vidéki irodák megszüntetésekor nem mondanak fel az alkalmazottaknak, mert az adatfeldolgozást, a kérdőívek elemzését otthon is végezhetik. Több más kormányzati egységben is bevezethetnék a távmunkát. A fogyatékkal élők és a megváltozott munkaképességűek esélyegyenlőségének javítását is szolgálhatja a távmunka - hangsúlyozta Simon Gábor.
Kulcsszavak: konferencia távmunka

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36