MS-Axapta rendszer a Kapacitás Kft-nél

Kovács Attila, 2005. február 15. 11:15
Az elemek, akkumulátorok forgalmazásával foglalkozó Kapacitás Kft. a Microsoft Axapta vállalatirányítási rendszerét választotta – tájékoztatta szerkesztőségünket az Axapta forgalmazó XAPT Hungary Kft. A pénzügyet, kereskedelmet, logisztikát, ügyfélkapcsolatok menedzselését és vezetői információs rendszert is megvalósító bevezetést a napokban kezdi el az XAPT. A fokozatosan 30 felhasználósra növekvő rendszernek része lesz a vállalati portál, melyen keresztül további 25 webes felhasználó csatlakozhat az Axaptához.
„Itt is bebizonyosodott, hogy nem annyira az ügyfél mérete és jelenlegi helyzete, hanem a feladat komplexitása és a jövőbeli célok határozzák meg az alkalmazandó megoldást.” – mondta Rabe Ágnes, az XAPT kereskedelmi és marketingigazgatója. A Kapacitás Kft. osztrák-magyar tulajdonú középvállalkozás, éves forgalma milliárd forintos nagyságrendű. Jelenleg négy telephellyel, kiterjedt logisztikai rendszerrel rendelkezik, de tervei között szerepel a vevők közvetlen kiszolgálásán túl a kereskedelmi hálózat webes támogatása, illetve a vevői igényekhez alkalmazkodó rendeléstervezés.

A Kapacitás tavaly év elején kezdett integrált rendszer keresésébe, hogy leváltsa jelenlegi rendszerét. A piacon létező programok alaposabb megismerése után a kft vezetői megbizonyosodtak arról, hogy a cég jelenlegi összetett folyamatainak és a tervezett növekedésnek leginkább az Axapta felel meg. A megállapodás 2004. augusztusában történt, szeptemberben a Kapacitás benyújtotta a GVOP 4.1.1-es pályázatot, decemberben megtörtént a szerződéskötés, s a sikeres pályázat januári kihirdetése után a napokban indul a bevezetés.

„A kiválasztási folyamat elején úgy tűnt, hogy az Axapta túl költséges számunkra” – mondta Varga Zsigmond, a Kapacitás Kft ügyvezetője. „Az elemezések során azt tapasztaltuk, hogy az Axapta komplex funkcionalitását a kisebb rendszerek csak jelentős egyedi fejlesztésekkel, vagy külső modulok illesztésével érik el, ami ezen megoldások esetében nem csak a kezdeti beruházás, hanem az üzemeltetés költségeit és kockázatát is jelentősen növeli.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36