CEBC: CRM konferencia - másodszor

Kovács Attila, 2005. november 29. 14:20
Ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) témában rendezett november 29-én – immár második alkalommal – konferenciát a CEBC. A budapesti Corinthia Grand Hotel Royalban 50 résztvevővel megtartott félnapos eseményen Ilosvai Péter (T-Systems Hungary Kft. igazgató) moderátor közreműködésével összesen hat előadás és egy kerekasztal-beszélgetés hangzott el. A konferencia előadásai keretében bemutatásra kerültek a Magyarországon forgalmazott CRM rendszerek, ezen kívül a hallgatóság képet kaphatott az egyes szektorok CRM beruházásainak alakulásáról, valamint ügyfél esettanulmányokkal, a CRM bevezetését célzó tanulmányokkal, illetve önkormányzati CRM megoldásokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.
Általános bevezetőjében Ilosvai Péter utalt rá, hogy a CRM rendszerek 50%-át még ma is egyedi termékként állítják elő, illetve forgalmazzák világszerte. Hangsúlyozta, a CRM a vállalati értékteremtési lánc csúcsa, aki nem invesztál rá, sokféle előnyről (pl. költségmegtakarításról stb.) lemarad. Hangsúlyozta: megelőző komplex üzleti vizsgálat, illetve üzletismeret nélkül nem valósítható meg a CRM.

Czétényi Norbert (T-Systems üzleti konzultáció vezető) a hazai piacon forgalmazott CRM rendszereket mutatta be, hasonlította össze. Szerinte a nem beépített rendszerű CRM termékek piacán a világon a sorrend: Siebel, Oracle, Clarify, SAP. Ugyanakkor a vezető CRM megoldások egyes iparágakra fókuszálnak, (pl. az erőforrás-igényes iparágakban domináns az SAP). Szubjektív értékelés alapján mutatta be a Siebel, Clarify és SAP CRM megoldásokat, mindnél külön kiemelve az erősségeket és hátrányos tulajdonságokat. A jövőről szólva, Czétényi kijelentette, hogy változnak a CRM-prioritások: korábban a vállalati költségcsökkentés, illetve a gyors ROI (Return on Investment) volt az első számú cél, az idei év második felétől viszont a gyors piacszerzés az elsődleges feladat. Megemlítette a Gartner előrejelzését, amely szerint 2008-ra a CRM megoldások új generációja, a szolgáltatás-orientált üzleti alkalmazások (SOBA) filozófiának már  érezhető hatása lesz.

Rohrbacher László (Stratis Kft. igazgató) a CRM beruházások alakulásáról tartott előadásában felhívta a figyelmet, hogy a CRM rendszerek szállítói egyre több iparágra (pl. mezőgazdaság, bányászat, ingatlanfejlesztés, egészségügy, oktatás) terjesztik ki megoldásaikat. A hazai CRM-trendeket tanácsadási oldalról vizsgálva, az előadó megállapította, hogy a CRM-EP-SCM hármasból a CRM fejlődik legjobban, ezen belül nagyon erősen nő a terméktámogatás.

A konferencia befejezéseként az előadók - a felhasználó, a vezető és az integrátor szemszögéből vizsgálva a kérdést - panelbeszélgetést folytattak a CRM alkalmazásának jelenlegi hazai lehetőségeiről.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36