Az NSA megfigyelte a weboldaluk látogatóit

Genda Csongor Zoltán, 2005. december 30. 19:11
Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) adatokat gyűjtött a weblapjukat meglátogató internetezőkről úgynevezett sütik (cookies) segítségével.
E hét közepéig az NSA oldalát (www.nsa.gov) lehívók számítógépeire két megfigyelésre alkalmas süti is feltelepedett, amelyek 2035-ig aktívan nyomon követték volna az illető felhasználók webes szokásait. Az ügy kirobbanása után a hivatal szakemberei eltávolították a programokat honlapjukról - jelentette az AP hírügynökség.

A Nemzetbiztonsági Hivatal számára igen kellemetlen az eset, mivel a jelenlegi amerikai törvények értelmében a hatósági intézmények nem alkalmazhatnak hosszú lejáratú cookie-kat. Arra vonatkozólag nem lehet még információkat tudni, hogy pontosan milyen adatok továbbítása volt a két szoftver feladata, az NSA egyik szóvivője azonban kijelentette, hogy csupán az internetezők saját weboldalukon való viselkedését akarták elemezni és kiértékelni, azonban a sütik hosszú érvényességére vonatkozólag nem tudott konkrét választ adni. A hivatal részéről valószínűsítik, hogy egy szoftverfrissítési hiba okozhatta a gondot, mivel korábban mindig rövid lejárattal látták el sütiiket.

Ari Schwartz az egyik washingtoni adatvédő egyesülettől azt nyilatkozta, hogy nem kell olyan nagy jelentőséget tulajdonítani az ügynek, ugyanis a Nemzetbiztonsági Hivatalnak számtalan más modern technológiai vívmány áll a rendelkezésére, amellyel észrevétlenül megfigyelhetnek bárkit.
Kulcsszavak: cookie jog security

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55