Megatrend-siker a Magyar Közút Kht-nál
2006. első negyedévét értékelve, K. Szabó kiemelte, a Megatrend számtalan olyan hazai céget tudhat ügyfelei között, akik már Romániában is leányvállalatot alapítottak. Idén az ügyfélkör egy további elismert magyar cégekkel bővül, a Csányi-csoporthoz tartozó Dalmand Kft.-vel és a Sole-Mizo Rt.-vel. Az államigazgatási szektorból pedig új kiemelt ügyfél a Magyar Közút Kht., amelynél a rendszer 4700 dolgozó munkáját felügyeli, 22 megyei központ és az ezekhez tartozó 87 üzemmérnökség munkáját összefogva. Az elnök külön is büszke ez utóbbi, a gazdálkodást hatékonyan támogató rendszerbevezetésre, projektre, amelyben 600 millió forintért, 250 licenc értékesítésével, mindössze négy hónap alatt vezették be az Infosyst, s ennek eredményeként a kht. 300 fős létszámot, illetve forintban kifejezve, évi 500 millió forintot takaríthat meg.
Az idei évre 2,6 milliárd árbevételt tervező Megatrend szeretne részt venni az államigazgatás tervezett modernizálásában, ezáltal 2-4-szeresére emelni a kormányzati szférából származó éves árbevétel részét. Regionális téren a zrt. arra törekszik és arra készül, hogy Romániában, Ukrajnában és Szlovákiában az ismert legnagyobb cégeket szolgálja ki megoldásaival. Továbbá Vietnamban lát esélyt arra a Megatrend, hogy a kormányzati informatika terén szereplővé váljon.
Időközben a teljes nyereségorientáltsági fókusz jegyében átszervezték a céget, kereskedelmét, illetve menedzsmentjét. Különvált az elnöki és a vezérigazgató funkció, ez utóbbi poszton Ferenczy Imre tevékenykedik. Döntés született a szintén saját fejlesztésű ISee biztonságtechnikai termék piaci ismertségének erősítésére. K. Szabó Imre abban is bízik, hogy az EU-s pályázatok (GVOP) elbírálása és szerződéskötés folyamata, a közelmúlttal ellentétben és a hazai szállítóknak jelentős előnyére, a közeljövőben felgyorsul.
Kapcsolódó cikkek
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- Megatrend: új Infosys-változat a láthatáron
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- 6 ország, 90 cég: XAPT szerződés Microsoft Dynamics AX-re
- A rEVOLUTION építőipari megoldását vezette be a Narva cégcsoport
- Megatrend: 20 százalékkal nő a biztonsági piac
- Ismét a CEBIT-en a Megatrend
- Újabb Microsoft elismerés a rEVOLUTION-nek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.