Jóváhagyták a Bookline.hu tőzsdei bevezetési tájékoztatóját

MTI Sajtóadatbank, 2006. augusztus 23. 10:04
A felügyelet jóváhagyta a Bookline.hu Zrt. részvényeinek tőzsdei bevezetéséhez készült tájékoztatót - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Magyar Tőkepiac keddi számában.
Korábbi közlés szerint a társaság augusztus folyamán adja be bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére, s reményei szerint augusztus végén már foroghatnak a cég papírjai a tőzsdén.

Dietrich Tamás, az internetes könyvkereskedelemmel foglalkozó cég vezérigazgatója az MTI-nek korábban elmondta: részvénykibocsátást az idén nem valósít meg a vállalat. A tőzsdei bevezetés célja a cég ismertségének növelése, bár hosszabb távon tőkebevonást is terveznek új részvények kibocsátásával.

A Bookline.hu jegyzett tőkéje 327,5 millió forint. A társaságban két cég, a Forrás Rt. és az M-Metronic Bt. rendelkezik 21-23 százalékos tulajdonrésszel. A további tulajdonosok főleg 5 százalék alatti tulajdonrésszel rendelkező magánszemélyek, kivéve Márffy Györgyöt, a cég elnökét, és Földvári Gábor igazgatósági tagot, akik 8, illetve 16 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek.

A társaság 2005-ben 600 millió forint árbevételt ért el. Az árbevétel az idei év első félévében meghaladta az 500 millió forintot, és év végére várhatóan másfél milliárd forintra nő. A bevétel a következő években legalább 50 százalékkal emelkedik a tervek szerint. Az idén 10 millió, jövőre 100 millió, míg 2008-ra 200 millió forint profitot tervez a vállalat.
Kulcsszavak: Bookline.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36