2008-ra csúszik a Service Pack 3 megjelenése

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 20. 17:50
A Microsoft bejelentette, hogy a Service Pack 3 a tervezettnél valamivel később, azaz előreláthatólag 2008-ban kerül majd kiadásra. Korábban az volt olvasható a redmondi konszern weboldalán, hogy jövő év második felében teszik közzé a Windows XP felhasználók részére a hármas számú szervizcsomagot, azonban most módosított a dátumon a vállalat, az új információk szerint pedig annak érkezése 2008 első hónapjaira tehető.
Az SP3 még csak a tervezési szakaszban van, tehát egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan miket fog az tartalmazni. Biztosra vehető azonban, hogy minden egyes a Windows XP-hez kiadott frissítés benne lesz majd a szervizcsomagban, azonban már azt is lehet tudni, hogy kimarad abból a már két napja letölthető Internet Explorer 7 és a jövő hétre tervezett Media Player 11 is.
Mindenesetre szükséges egy újabb szervizcsomag megjelenése, ugyanis az SP2-t 2004 szeptemberében adták ki, tehát már az is két éves, ami a biztonsági megoldások világában rettenetesen nagy idő.

A Service Pack 1 támogatását múlt héten, azaz október 10-én megszüntette a Microsoft.
Kulcsszavak: Microsoft security

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36