Európai ITU fórum Bulgáriában

forrás Prim Online, 2006. október 29. 19:34
A soron következő ITU Telecom Europe távközlési nemzetközi konferenciát és kiállítást 2007 december 3-6 között Szófiában, a 2007-től EU-tag Bulgária fővárosában tartják.
Az infokommunikációs technológia újabb nagy kontinentális seregszemléjének helyszínét erős versengés után választotta ki a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU). Bulgáriára többek között az erős állami, kormányszintű és az ottani infokommunikációs szektor támogatása miatt esett a választás. Nem kis mértékben azért tartják az ITU fórumát Szófiában, mert a Dél-Kelet Európai régióban az infokommunikácó (ict) terén is új kereskedelmi és beruházási lehetőségek nyílnak meg. Szakértők szerint az ITU Telecom Europe lesz a régió legnagyobb ict vonatkozású eseménye.

A kontinentális telekommunikációs konferenciákat piaci megfontolásból az ITU általában a fejlődő, fejlődés előtt álló országokban rendezi meg. A Telecom Europe rendezvényre eddig mindössze egy alkalommal került sor, 1992-ben, akkor épp Budapesten; ez volt az első olyan ITU-seregszemle, amely elhagyta az ITU székhelyét, Genfet. Azóta Afrika, Ázsia, Dél-Amerika gyakran adott helyszínt az ITU kontinentális eseményeinek, de Európát 2007-ig - az Európai Unió újabb bővítéséig - a szervezet vezetői nem találták robbanás előtt álló piacnak.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55