Túlhevülő Sanyo telefonakkuk, 1,3 milliós visszahívás Japánban

Milkovits Gábor, 2006. december 9. 09:05
A lítium-ion akkumulátorok kálváriájának újabb felvonásaként ezúttal a Sanyo mobiltelefonos telepeinél tapasztaltak meghibásodásokat okozó túlmelegedést, ami egyes esetekben rövidzárlatot, illetve fizikai károsodást is eredményezett.
A hibás Sanyo akkumulátorok a japán NTT DoCoMo mobilszolgáltató egyes harmadik generációs FOMA készülékeiben szerepelnek, a cég közleménye szerint összesen mintegy 1,3 millió példányban. A mobilcég egy esetben bejelentést kapott az akku széthasadásáról, míg legalább 17 mobil áramforrásnál túlhevülésről számoltak be. A japán Manichi Daily News információi szerint ráadásul egy túlhevült Sanyo akku fel is robbant, égési sérülést okozva a mobil gazdájának. Az újság emellett azzal vádolja az NTT DoCoMo-t, hogy már március óta tudott a meghibásodásokról, azonban nem hozta őket nyilvánosságra, hanem csupán az egyedi panaszokat orvosolta.

A mostani már a sokadik olyan eset, amikor a lítium-ion akkumulátorok konstrukciós hiba miatt tömeges meghibásodásokat okoznak, vagy legalábbis ezzel fenyegetnek. Az 1990 óta alkalmazott technológia amellett, hogy elődeinél több energiát tud tárolni és biztosítani, ugyanakkor a sebezhető áramkör hibája gyakran túlhevülést okoz, és a közben kiömlő felhevült olvadt anyagok égési sérüléseket is okozhatnak. Augusztus óta a Sony-nak például közel 9 millió noteszgép-akkut kell visszahívnia, ami igen komoly negatív hatással volt a cég nyereségére.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36