A nevető harmadik: a Wii a legkelendőbb konzol

Kiss Ádám Zoltán, 2007. március 17. 09:55
A két titán, a Sony PlayStation3 és az Xbox gigászi harcából a jelek szerint nagy meglepetésre a csendes harmadik kerül ki győztesként, a Nintendo Wii érékesítései mindkét nagyét megelőzik.
A februári amerikai értékesítési adatok szerint a Nintendo Wii konzolja biztos előnnyel vezette a vásárlási mutatókat a két nagytestvér előtt. A jellemzően 500-600 dolláros piacra tervezett PS3 és Xbox mellett a 250 dolláros végfelhasználói vételárra szabott Wii szinte olcsónak hat, ez is segíthette az eladásokat. Az elemzők szerint nem kérdéses, hogy a műszaki tartalmat meg kell fizetni, így a Wii jóval gyengébb hardverrel rendelkezik, mint versenytársai. Ez az elektronika azonban sikeresen szolgálja ki a Wii játékait, melyek egyrészt külön erre lettek szabva, másrészt sokszor nem csak a vizualitással, hanem a játékmenettel szeretnének hódítani.

Összehasonlításképpen, az USA-ban februárban 335 ezer Wii, 228 ezer Xbox 360 és mindössze 127 ezer PlayStation3 kelt el. Igaz, az Xbox 360 már 2005 novembere óta jelen van az amerikai paicon, az előzőgenerációs készülékek közül a PlayStation2 tartja magát meglepően jól, még mindig 295 ezer darabot értékesítettek belőle, természetesen a PlayStation3 megjelenése óta meglehetősen nyomott áron.
Kulcsszavak: konzol Nintendo

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36