100 dollárral csökkenhet a PS3 ára
Howard Stringer, a Sony vezérigazgatója a Financial Timesnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy cégük lefelé kíván módosítani a PS3 árán, azonban arra vonatkozólag nem közölt pontos információt, hogy mennyivel lesz olcsóbb a jövőben a játékgép. A lap azonban a vállalathoz közel álló forrásokra hivatkozva hírül adta, hogy még valamikor ősszel, tehát a karácsonyi bevásárlószezon előtt 100 dollárral kevesebbért juthatnak majd hozzá az érdeklődők a konzolhoz.
Az Egyesült Államokban jelenleg 600 dollárba kerül a PlayStation 3, így remélhetőleg hamarosan csupán 500 dollárt kell majd azért fizetni. A Sony elégedetlen az eladási adatokkal, ugyanis a konkurens termékekből ez idáig jóval több kelt el, mint a PS3-ból. A vállalat az árcsökkentéstől várja a konzol iránti kereslet növekedését.
Meglepő módon azonban Stringer elismerőleg szólt a Nintendo üzletpolitikájáról, és követendő példának tartja azt.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilfunkcióval bővítené a Sony a PSP-t
- Részletek az új Sony PSP-ről
- Japánban ötszörösen alulmaradt a Playstation3 a Wii-vel szemben
- Internetes telefonhívások Sony PSP-vel
- Dél-Koreában debütál a 80 GB-os PlayStation 3
- Akár másfél év múlva kijöhet az új PlayStation?
- Kamera a Sony PSP-hez
- Mozgás- és beszédfelismerés, videó chat PS3-hoz
- Visszavonul a PlayStation atyja
- Májustól Európában is olcsóbb a Sony PSP
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.