IDC: BI-konferencia Budapesten, Bill Inmon részvételével

forrás Prim Online, 2007. szeptember 10. 16:14

Bill Inmon, az üzleti intelligencia (BI) és az adattárházas működés elismert szaktekintélye, az IDC immár hatodik alkalommal megrendezett, éves BI konferenciája alkalmából látogat először Budapestre. A Computerworld Magazin által az „Elmúlt negyven év legnagyobb hatású IT-személyiségei” közé választott, és az „adattárházak atyjaként” emlegetett szakember a rendezvény keretében interaktív szemináriumot tart az adattárházas beruházások megtérüléséről, költségcsökkentő hatásáról, és arra is felkészíti a résztvevőket, miként győzhetik meg cégük vezetőit az üzleti intelligencia előnyeiről.

A „BI mindenkinek: műszerfal minden asztalon” című konferencia előadói között Bill Inmon mellett az IDC elemzői és partnerei, pl. az Oracle és az Information Builders is szerepelnek. A szeptember 25-i rendezvénynek a Novotel Budapest Centrum Hotel ad otthont. Az IDC előrejelzése szerint a BI-szoftverekre és -eszközökre fordított összeg Magyarországon 2007 végére megközelíti a 18 millió dollárt, és ez az összeg – a globális növekedés ütemét meghaladva – mintegy 12 százalékkal fog emelkedni a következő öt évben. A BI vitathatatlan fontosságát felismerve az IDC arra biztatja konferenciája résztvevőit, hogy dolgozzanak ki stratégiai ütemtervet a BI analitikai lehetőségeinek hasznosítására, tűzzenek ki e téren hosszú távú célokat, és mindeközben hozzák ki a maximumot a rendelkezésre álló hasznos eszközökből, pl. a vállalati keresőfunkciókból, az alkalmazásintegrációból, a szolgáltatásorientált architektúrából (SOA), a valós idejű teljesítménymutatókból és a dashboard-megoldásokból.

Bill Inmon, az Inmon Data Systems elnöke, több mint 46 szakkönyv és 650 tárgyi témájú cikk szerzője napjaink legtapasztaltabb adattárház-szakértőinek egyike. Ő a következőképpen látja a mai vállalatok előtt álló legnagyobb kihívást: „A céges adatok több mint 80 százaléka szöveges, strukturálatlan formátumban létezik. Nem kérdés, hogy ezek az anyagok rengeteg adatot tartalmaznak, ám ezek felkutatásában az egyszerű nagyvállalati keresés csupán az első lépés. Az eredményes szöveganalitikához először integrálni kell a szöveges adatokat. Egyébként éppoly reménytelen lesz a keresés, mint megtalálni Bábel tornyát.”

Ehhez és a kinyert adatok hasznosításához kíván segítséget nyújtani az IDC BI-konferenciája. Az idei rendezvény előadásai a méretrugalmas üzleti intelligencia alapjainak kiépítését állítják a középpontba:

Üzleti intelligencia a vállalati teljesítmény szolgálatában – Oracle megközelítés

Az adatok azonnal hasznosítható információvá való átalakítása a következő kihívás az analitikai és BI-megoldások fejlesztésében. Csak a megfelelő technológiák és gyakorlat optimális együttesének birtokában lehet elérni el a teljesítmény fejlődésének következő szintjét, ahol a megfelelő információk olajozottan működő, felhasználókra adaptált csatornákon és eszközökön keresztül, mindig eljutnak a megfelelő személyekhez.

Intelligent Search – az üzleti intelligencia legjava, vállalati keresési képességekkel kiegészítve


Az Info Builders bemutatja, hogy a BI és a nagyvállalati keresési képességek ötvözetével a vállalati szervezet különböző szintjén dolgozó felhasználók valós időben hozzáférhetnek a strukturált és strukturálatlan adatokhoz. Kiderül, miként használják az igazságszolgáltatás, a bankszektor és a gyógyszergyártás szereplői az Intelligent Search alkalmazást az integrált információszolgáltatás és analitika felhasználói szintű megvalósítására a népszerű Google keresőfelületen keresztül.

Bill Inmon workshop: Adattárházak és befektetés megtérülés


Az előadás az adattárház kiépítésének pénzügyi (és egyéb) vonatkozásait vizsgálja, összehasonlítva egymással két olyan vállalatot, amelyek közül az egyik az adattárház-beruházás mellett döntött, a másik pedig elvetette ezt a tervet. Bemutatja, hogyan történik a két esetben az információ integrálása, és miként alakulnak az információszerzés költségei és sebessége.

További információ

Kulcsszavak: IDC konferencia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52