Digitalizálódnak a játszóterek

Kutatás a gyerekek internetezési szokásairól

forrás Prim Online, 2007. október 29. 10:07

Hiánypótló felmérést végzett az NRC Piackutató, amikor megvizsgálta a gyerekek internetezési szokásait. A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a 6 évnél fiatalabbak is interneteznek - elsősorban játékra használják a világhálót.

Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek- és családi portállal együttműködve 2007 júliusa és szeptembere között felmérte a 15 évesnél fiatalabbak internetezési szokásait. Hasonló vizsgálat korábban nem készült hazánkban.

Az összesen 2500 internetező gyermek megkérdezésével lezajlott kutatás eredményei szerint, míg a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdett internetezni, az ennél is fiatalabbak 55 százaléka pedig az elmúlt pár hónapban lett internethasználó. Ez jelzi, hogy az internet használatát viszonylag korán, jellemzően már 10 éves kor alatt elkezdik a gyerekek.

„A VMRkids célja, hogy megismerjük a gyerekek internetezési szokásait. Az idén először elvégzett kutatás megmutatta, hogy sok igen fiatal, 6 év alatti gyermek is aktívan használja a világhálót. Ez nem csupán a reklámpiac számára vet fel új kérdéseket és lehetőségeket, de az internetes biztonságtechnikai szoftvereket – így például a szülőfelügyeleti eszközöket – is a figyelem középpontjába helyezheti” – emeli ki Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

A legtöbben játszanak

A VMRkids 2007 eredményei szerint a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A 6 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka látogat gyerekeknek szóló oldalakat, 56 százaléka hallgat és néz meséket az interneten.

A 7-10 évesek többsége – 96 százaléka – szintén elsősorban játszik a neten, de 49 százalékuk e-mailezik is. A 11-14 évesek között pedig már 81 százalék az e-mail használók aránya, de a többség – 92 százalék – még az esetükben is játszik az interneten.

A gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internethasználatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, és 79 százalékuk leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.

A jövő generációja, a jelen fogyasztói

Az NRC kutatásából kiderült az is, hogy minden második internetező gyermek kattintott már internetes hirdetésre, az iskoláskorú gyermekek több mint fele pedig szokott idegennyelvű weboldalakat is látogatni. Emellett a 7-10 évesek 32 százaléka, a 11-14 éveseknek pedig 63 százaléka iskolai feladatok megoldásához is használja a világhálót. Chatelni szintén a nagyobbak szoktak: a 11-14 éveseknek már 66 százaléka „beszélget” az interneten.

A VMRkids kutatás kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltötték ki, így az eredmények az otthoni internetkapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, valamint reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást. A felmérést nyeremények felajánlásával támogatta a Microsoft, a Logitech, a Stabilo, az UHU, a Tessloff Babilon és a Kolping Hotel. A VMRkids 2007 eredményeit részletesen bemutató tanulmány megrendelhető az NRC Piackutató honlapján.

Kulcsszavak: felmérés NRC

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36