Pozitívan hatnak a infokommunikációs beruházások a GDP-re
A biztos a Nemzeti Hírközlési Hatóság által a telekommunikációs, az informatikai, a média és a szórakoztató szektor jövőbeni európai uniós szabályozása témájában rendezett konferencián példaként Írországot, Finnországot és az Egyesült Királyságot hozta fel.
Hozzátette: az elektronikus kommunikáción belüli beruházások tavaly 5 százalékkal nőttek, s elérték a 47 milliárd eurót.
Viviane Reding úgy vélte, az unió csak akkor tudja megőrizni versenyképességét, ha ösztönzi az innovációt, s kihasználja azt a potenciált, amit 500 millió lakosa képvisel.
A konferencián Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke elmondta: a szabályozásnak nagyon fontos szerepe van a távközlés, az infokommunikációs szektor fejlődése és a fogyasztói előnyök megteremtése szempontjából. Ennek alátámasztására elmondta: 2002-ben a hívások vezetékes végződtetési díja 7 forint volt, ma kevesebb mint 2 forint. Hasonló folyamat játszódott le a mobilvégződtetési díjak esetében is, ahol 48 forintról 16,4 forintra csökkent a díj.
Az elnök szerint a jövőben az internet alapú média, illetve a mobil adatforgalom lesz az infokommunikációs növekedés motorja. A mobil hangforgalom stagnálni fog, a vezetékes pedig tovább csökken.
Pataki Dániel, az ERG és az IRG (European Regulators Group - Európai Szabályozók Csoportja; Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) januárban pozícióba kerülő elnökeként a konferencián elmondta: a szabályozóknak a következő időszakban azon kell dolgozniuk, hogy az uniós állampolgárok a jövőben még inkább szabadon választhassanak a szolgáltatók és a technológiák, illetve a tartalmak között.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple társalapítója az NHH-konferencián
- Kóka János az uniós távközlési reformról egyeztetett
- Viviane Reding Budapesten
- Pataki Dániel az RSPG alelnöke
- Brüsszel a verseny növelését tervezi, az NHH támogatja
- Később jelenik meg a digitális televíziós és rádiós pályázat
- Százezerrel több mobil-előfizető augusztusban
- NHH: cél a felhasználók minél jobb tájékoztatása
- Az első félévben 15 százalékkal nőtt a szélessávú előfizetések száma
- Az NHH tovább erősíti az infrastruktúra alapú versenyt
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.