Vezetőváltás a Mozillánál

Milkovits Gábor, 2008. január 8. 22:07

A nyílt forráskódú alkalmazásokat fejlesztő, nonprofit Mozilla Alapítvány bejelentette, hogy Mitchell Baker,a  Mozilla Corp. vezérigazgatója lemond posztjáról és helyébe John Lilly eddigi operatív vezérigazgató lép.

Baker egyelőre megtartja igazgatótanácsi elnöki székét, ám az igazgatási feladatokat a bejelentéssel egy időben Lilly veszi át. A bejelentés időzítése némileg meglepő, hiszen javában zajlik az egész globális IT ágazatot lázba hozó CES kiállítás. Bennfentes hírforrások szerint ugyanakkor a váltás egyáltalán nem meglepetés, és tulajdonképpen tükrözi is a Mozillánál lezajlott változásokat. Lilly amellett, hogy a Mozilla Corp. operatív vezérigazgatójaként tevékenykedett, a Nyílt Forráskódú Alkalmazások Alapítványának is elnöke volt, emellett pedig több kisebb nyílt forráskódú alkalmazásokat fejlesztő társaság alapítása is a nevéhez fűződik.

Az, hogy Lilly vette át Baker helyét, megnyugtathatja azokat, akik attól tartottak, hogy a Mozilla Alapítvány tőzsdére viszi az üzleti tevékenységének kezelésére létrehozott Mozilla Corp. vállalatot. Sajtóvélemények szerint a lépést indokolttá tenné a társaság egyre növekvő, 2007-ben ár az 50 millió dollárt is meghaladó bevétele. Lilly szerint ugyanakkor az alapítvány profit-orientált társasággá történő alakítása nem lenne etikus lépés, a Mozilla Corp. zárt társaság feladata pedig éppen az, hogy a nonprofit szervezet a tevékenységéből származó bevételei után szabályosan adózni tudjon.

Kulcsszavak: CIO Firefox Mozilla

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36