Kisgyermek írta az első iPhone-trójait

Genda Csongor Zoltán, 2008. január 10. 19:33

Több biztonságspecialista is jelezte, hogy a napokban rábukkantak az első iPhone-ra írt trójaira. A jelentés szerint az új kártevő nem képes nagy kárt okozni.

Elsőként az F-Secure munkatársai fedezték fel az iPhone Firmware 1.1.3 prep néven terjedő frissítésnek álcázott vírust. A biztonsági szakértők szerint szinte teljesen ártalmatlan a kártevő. Fertőzés esetén a készülék képernyőjén a nem túl nagy kreativitásról árulkodó Shoes kifejezés jelenik meg, mellékesen pedig még néhány alkalmazást is felülír a program. A kártékony szoftver eltávolítása igencsak egyszerű, némi kellemetlenséget jelenthet azonban, hogy a vírussal együtt a felülírt alkalmazások is eltűnnek, tehát azokat újra kell majd telepíteniük a felhasználóknak. Az F-Secure értesülései szerint a szoftverfrissítésnek álcázott trójait egy 11 éves kisfiú készítette, ami nagy meglepetést okozott a biztonságspecialistáknak.

"Most még csupán egy kisgyermek ártatlan próbálkozásának lehettünk a szemtanúi, ám mi lesz akkor, ha legközelebb egy profi hacker szánja rá magát egy ennél jóval komolyabb és veszélyesebb iPhone-trójai létrehozására?" - jegyezte meg az F-Secure egyik munkatársa.

Sokan már az innivatív, érintőképernyős Apple-csoda megjelenésekor megjósolták, hogy egy ilyen termék nem fogja elkerülni az internetes bűnözők figyelmét sem.

Kulcsszavak: hacker Apple iPhone

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36