Az egoisták már regisztráltathatják a ".me" domaineket
A .me domaint korábban csupán montenegrói illetőségű személyek vagy vállalkozások és szervezetek regisztráltathatták, az ICANN június végi szavazása óta azonban nincsenek már ilyen megkötések. Így aztán olyan eset sem fordulhat többé elő, mint a csendes-óceáni Tuvalu-é, ahol az ország jelentős bevételre tett szert .tv domainje mások rendelkezésére bocsátásából. A korábban érvényben lévő szabályok értelmében vagy csak országoknak járt csúcsszintű domain – például a .hu -, vagy pedig a .com, .org, . net és még néhány más verzió közül lehetett választani. Most viszont elvileg bárki bármilyen saját kiterjesztésű domaint regisztráltathat, ráadásul ezeknek lehetőség szerint azonnal használhatóak lesznek a nemzetközi karakteres (például kínai) változatai is. Ráadásul a földrajzi nevekhez, országokhoz vagy régiókhoz kapcsolódó kiterjesztésű korábbi domainekkel ellentétben itt nincs a szervezetek és ismert vállalatok számára fenntartott átmeneti időszak, azaz rögtön bárki bejegyeztetheti saját csúcsszintű domain-jét. Egy darabig azért lehetőség van a bejegyzés megtámadására; amennyiben nem eldönthető, hogy ki a leginkább jogosult az adott a domain név használatára, úgy először az internetcím közös használatára próbálják ösztönözni a feleket, majd ha ez nem működik, aukciót hirdetnek és a legtöbbet kínáló regisztráltathat.
Dr Paul Twomey, az ICANN vezérigazgatója az amerikai vadnyugat XIX. századi meghódításához hasonlította azt a folyamatot, amit a döntés előidézett. Egy bejegyzés ugyanakkor akár több ezer dollárba fog kerülni, amit a vezérigazgató azzal indokolt, hogy mostanáig nagyjából tízmillió dollárt költöttek az új rendszer hátterének megteremtésére.
Kapcsolódó cikkek
- Élnek az első nemzetközi karakteres domainek
- Levágja a http-t az új Chrome
- Éjfélkor búcsúzott az interneten Jugoszlávia
- Két újabb amerikai internetes cég szüntette be működését Kínában
- Huszonöt éves a dotkom
- Szegedé a szeged.hu domainnév
- Ismét eladó a sex.com
- Vesztett a Google egy általa indított doménnév-használati vitában
- Nem latin betűkkel bővülnek az internetes hivatkozási címek
- Nem latin betűkkel bővülhetnek az internetes hivatkozási címek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.