Az előremenekülés útja az információs társadalom?

forrás Prim Online, 2008. november 14. 10:23

A nemzetközi hitelpiacok válsága már most is érezteti hatását a reálgazdaságban, és elemzők szerint a következő hónapokban ennek a tendenciának az erősödésére számíthatunk. Éppen ezért az idei, sorrendben már a hetedik E-Magyarország, e-kormányzat konferencia rendhagyó módon, új perspektívából közelíti meg az információs, tudás alapú társadalom és gazdaság kérdéseit: az informatika és digitális fejlődés felgyorsítása lehetséges megoldás a megingott gazdaság problémáira.

2008. november 20-21-én Siófokon ülnek újra egy asztalhoz a kormányzati, közigazgatási, önkormányzati szektor képviselői, valamint az üzleti élet vezető informatikai cégei, hogy összevessék álláspontjaikat hazánk jövőjéről. „Mindannyiunk számára bizonyossá vált, hogy radikális változásokra van szükség társadalmunk és gazdaságunk szerkezetében, miközben gyorsan és pontosan meg kell fogalmaznunk fejlődésünk irányát. Nem indulhatunk úgy útnak, ha azt sem tudjuk, hová akarunk eljutni.” – fogalmazott Demcsák Mária, a Piac és Profit főszerkesztője, a konferencia rendezője, aki abban bízik, hogy a rendezvény nyomán sikerül konkrét kitörési pontot találni Magyarország számára.

A konferenciát kormányzati oldalról olyan nevek fémjelzik, mint például Dr. Veres János pénzügyminiszteré, aki tájékoztatást ad az idén év elején indult e-fizetési projekt tapasztalatairól; dr. Gyenesei István önkormányzati miniszteré; Dr. Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztosé, aki arról is beszámol, hogy milyen átfogó tervekkel, jogszabályokkal és konkrét projektekkel készül az állam az e-gazdaság, az e-közigazgatás, a hálózatfejlesztés és a digitális írástudás bővítése terén 2011-ig. „Az e-közigazgatás területén jól állunk, az információs társadalom elterjedtségében kevésbé jól, az információs társdalom tudatossága szempontjából pedig még kevésbé állunk jól. ” - nyilatkozta Baja Ferenc a Piac és Profitnak elöljáróban. Az esemény fókusza a megváltozott gazdasági környezetre adott lehetséges reakciókon kívül többek között a kormányzat e-stratégiájára irányul, amelyről dr. Baja Ferenc, Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Lazarovits Márk, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója, Nyitrai Zsolt, a FIDESZ informatikai és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője, Papp István, a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezérigazgató-helyettese és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke folytat nyilvános kerekasztal-beszélgetést.

A konferencia másik fontos kérdése az úgynevezett e-befogadás lesz, vagyis a Magyarországon is tapasztalható digitálisan leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatását célzó program, amely 2008-ban Európa-szerte kiemelt téma.

Az üzleti szféra képviseletében szó lesz a kormányzati kiadások racionalizálásáról, a hatékony gazdálkodás lehetőségeiről olyan cégek fejtik ki álláspontjukat és javaslatukat, mint a Hewlett-Packard (HP), a Magyar Telekom, a Microsoft, a Synergon, de részt vesz a konferencián többek között az Infórum, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is.

A kiállítással egybekötött, közel félezres látogatottságra számító konferenciáról bővebb információk a www.e-magyarorszag.hu weboldalon találhatóak.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36