Obama nagy infrastrukturális beruházásokra készül

MTI Sajtóadatbank, 2008. december 8. 09:17

Az 1950-es évek óta legnagyobb infrastrukturális beruházásokra és az internet-hozzáférések nagyarányú fejlesztésére készül Barack Obama megválasztott amerikai elnök.

Obama szombati rádióbeszédében hangsúlyozta, hogy e tervek a nemrégiben bejelentett gazdaságélénkítő csomag keretébe tartoznak, amivel 2,5 millió munkahelyet akar teremteni az Egyesült Államokban. Ennek kapcsán utalt arra, hogy novemberben 6,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, és 533 ezer munkahely szűnt meg. "Ez volt a legrosszabb hónap több mint 30 év óta" - mondta.

 Az internet-fejlesztéssel kapcsolatban a megválasztott elnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a széles sávú internet-hálózattal rendelkező országok rangsorában az Egyesült Államok mindössze a 15. helyen áll, különösen annak fényében, hogy az internetet Amerikában találták fel. "Fel kell újítani információs sztrádáinkat. Mindenképpen lépni kell ezen a téren, hogy megerősítsük az Egyesült Államok versenyképességét" - mondta Obama, hozzátéve, hogy a cél minden gyermeknek biztosítani az internetes hozzáférést.

 Barack Obama terveinek része az elavult iskolaépületek modernizálása, a középületek energiatakarékossági programjának megvalósítása, mivel szerinte az amerikai kormány "fizeti a világon a legmagasabb közüzemi számlát".

 A megválasztott elnök komoly átalakításokra készül az egészségügyi rendszerben is. "Nemcsak munkahelyeket, életeket is akarunk menteni" - mondta. Obama szerint gondoskodni kell arról, hogy minden orvosi rendelő és kórház a legmodernebb technológiát használja, és hogy rendelkezzenek a páciensek elektronikus adataival, hogy elkerüljék a hibákat.

 George Bush leköszönő amerikai elnök pénteken ismerte el első ízben, hogy az Egyesült Államokban beköszöntött a recesszió. Ezt néhány nappal korábban az amerikai nemzeti gazdaságkutató hivatal állapította meg.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36