Hogyan tudunk majd külföldről is roaming díj nélkül telefonálni?
Letölthetők a VI. Simonyi Konferencia előadásai
A Simonyi Károly Szakkollégium idén hatodik alkalommal rendezte meg a Simonyi Konferenciát. Már a rendezvény előtt sejteni lehetett, hogy sikeres lesz, hiszen idén egy elég erős programot sikerült összehozni. Az előadók között a Simonyis szakkollégisták és a BME kutatói mellett olyan cégek mérnökei léptek a pódiumra, mint a Google vagy a Microsoft. A rekord számú résztvevő nem kis fejtörést okozott a szervezőknek, a BME legnagyobb előadója is zsúfolásig megtelt a nap folyamán.
A rendezvényre 60-nál is több cégtől regisztráltak résztvevők, és 11 különböző felsőoktatási intézményből jöttek hallgatók és oktatók egyaránt. Az előadások a villamosmérnöki és informatikai szakma széles spektrumát lefogták, és most már bárki megnézheti őket a konferencia weboldalán.
Az érdeklődők többek között megtudhatják, hogyan lehet óriáskijelzővé alakítani egy ház falát, hogyan néznek majd ki a jövő érintőképernyős felhasználói felületei, vagy milyen módszerekkel lehet javítani a nagyvállalati adattárházak hatékonyságát. A konferencián bemutatták az első magyar műhold, a MASAT prototípusait is. A videókat böngészve kiderül, hogyan tudunk majd külföldről is roaming díj nélkül telefonálni, vagy hogyan lehet biztonságosabbá tenni az SSL-lel védett webalkalmazásokat.
A Simonyi Károly Szakkollégium fogja össze a BME Schönherz kollégiumában működő, akár több évtizedes múltra visszatekintő szakmai köröket. Az egyetem elméleti oktatása mellett a hallgatók a Simonyiban kipróbálhatják magukat a gyakorlatban is, megvalósíthatják innovatív szakmai ötleteiket. A webfejlesztéstől kezdve, a stúdiótechnikán át egészen a robotikáig, vagy az elektronikáig számos területtel foglalkoznak itt a diákok. A szakkollégium célja, hogy minden szükséges erőforrást biztosítson számukra ahhoz, hogy az ötleteik tényleg valóra válhassanak.
Kapcsolódó cikkek
- Lengyel csapat nyerte a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.