Szabad internethasználat érettségin Dániában?
Szabad internethasználat érettségin? Valószínűleg Európa számos országában már magát az ötletet is hajmeresztőnek tekintenék, Dániában azonban az oktatási miniszter komolyan mérlegeli: engedélyezi az írásbeli érettséginél, hogy a diákok hézagos tudásukat a világhálóról egészítsék ki.
Ha minden rendben megy, a következő tanévben már ki is próbálják a forradalmi indítványt. A dán oktatási szakemberek támogatják az internethasználatot, mert szerintük az lehetőséget biztosítana az alaposabb és pontosabb írásbeli érettségi dolgozatok elkészítésére. Mint Soren Vagner minisztériumi konzulens a MetroXpress című lapnak elmondta, a diákok - tudásukat bővítendő – szerteágazóbb információkat gyűjthetnek az adott témáról, például egy történelmi eseményről, ellenőrizhetik a neveket és dátumokat, sőt feltárhatnak egyéb részleteket is. Tervüket a szakértők azzal is indokolják, hogy az írásbeli érettségi célja éppen annak megállapítása: képes-e a diák rendszerezni tudásanyagát és világos értekezést készíteni belőle.
A minisztérium arra is felkészült, hogy a lustább diákok egyszerűen csak kimásolják majd az interneten olvasottakat, ami nem lenne más, mint a puskázás modern formája: a tanároknak módjuk lenne ellenőrizni az igénybe vett web-oldalakat, hogy kiszúrhassák, ha valaki csupán idegen tollakkal ékeskedett saját gondolatainak megfogalmazása helyett.
A diákok mindenesetre nagyon lelkesek, meggyőződésük, hogy ily módon az érettségi sokkal közelebb áll majd ahhoz, ahogy nap mint nap információkat gyűjtenek házi feladataikhoz. Amennyiben a kísérlet sikerül, 2011-től már általánossá is válhat a web-érettségi Dániában.
Kapcsolódó cikkek
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon
- Gyerekjáték a számítógép - PC-oktató sorozat indul az M2-őn
- Kötelező online biztonsági leckék gyerekeknek
- Minden kisiskolás laptopot kapott Uruguayban
- "Netre, te gyerek!"
- A digitális táblák szállítására szeptember 4-éig kell ajánlatot tenni
- Egy amerikai egyetemen kötelező az iPhone
- 600 millióból épül a zalaegerszegi Infocentrum
- Laptopon vizsgáznak a norvég középiskolások
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.