Megháromszorozta nyereségét a Yahoo
Megháromszorozta nyereségét a Yahoo a harmadik negyedévben, rácáfolva az elemzők várakozásaira, elsősorban a hirdetési piac élénkülésének, a költségcsökkentéssel járó átszervezéseknek - egyebek mellett kétezer dolgozó elbocsátásának - köszönhetően.
Az internetes vállalat adózott eredménye 187,8 millió dollár, részvényenként 13 cent volt a szeptemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 54,3 millió dollár, 4 centtel szemben. Elemzők 7 centes részvényarányos nyereséget vártak.
A nettó bevétel 1,13 milliárd dollárt tett ki, egy évvel korábban 1,33 milliárdot, miközben elemzők 1,12 milliárdot vártak.
Az eredményeket jelentősen javította az is, hogy a Yahoo eladta a kínai alibaba.com cégben meglévő részesedésének egy részét. Az ügylet részvényeként 4 centtel növelte az adózott eredményt.
A Yahoo az internetes hirdetési felület értékesítésében az első az Egyesült Államokban, a keresésben azonban a második helyen áll a Google mögött. A Google a múlt héten arról számolt be, hogy 11 éves fennállásnak legnagyobb profitját könyvelhette el a harmadik negyedévben, bevétele pedig 7 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó cikkek
- Javult a Yahoo negyedéves eredménye
- 100 millió dolláros kampányba kezd a Yahoo
- A Yahoo költségcsökkentésből 8 százalékkal növelte profitját
- A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre
- Ismét elküldene pár száz dolgozót a Yahoo
- 79 millió dollárt költött a Yahoo a Microsoft felvásárlás átgondolására
- Távozik a Yahoo pénzügyi igazgatója
- A vártnál kisebb a Yahoo vesztesége
- Befagyasztja a béreket a Yahoo
- Yahoo-vezetőkkel találkozott Ballmer
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.