E-könyvolvasóval jelentkezik a T-Home

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 9. 10:40

A T-mobile honlapján megrendelhető Hanvon N516-os olvasót azzal próbálják vonzóbbá tenni, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában szereplő klasszikus magyar művekkel együtt értékesítik. Magyarországon tavaly októberben jelent meg az első eBook olvasó. A kínai Hanlin olvasó magyarított változatát - amely a magyar menürendszer mellett a magyar ékezetekkel írt műveket is helyesen jeleníti meg - Koobe néven árulják. A forgalmazó szerint az év végéig 1000 darabot kívánnak értékesíteni. A vásárlóközönség életkora változó, az eszköz elterjedésének elsősorban a 70-80 ezer forintos ár szab határt.

 A Magyar Telekom általában tartalomszolgáltatással együtt árulja termékeit, ezért az e-könyvek szerelmesei szerint hamarosan megjelenhet az első e-könyváruház is. Ennek jeleként értékelik, hogy a Hanvon olvasót a www.bookline.hu oldalon is kínálják.

 Magyarországon gyakorlatilag még nem létezik elektronikus könyvkiadás, a magyarul elérhető művek jelentős részét az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) részét képező Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) anyagai alkotják. A mek.oszk.hu oldalon található könyveket magánszemélyek ingyen használhatják. Az itt fellelhető művek továbbértékesítési lehetőségeiről viszont nem az elektronikus könyvtár, hanem a jogtulajdonosok döntenek - mondta Moldován István, a digitális gyűjtemény vezetője.
 

Kulcsszavak: kultúra e-book T-Home-hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55