Válságban is jó üzlet a webshop

forrás Prim Online, 2010. március 18. 14:19

A hazai online kereskedelemnek még bőven lenne hova fejlődni, a felhasználók többsége azonban továbbra inkább csak információszerzésre használja a netet, semmint vásárlásra.

Az elmúlt évek felmérései azt mutatják, hogy egyre többen költik el a pénzüket az online boltokban. A növekedés persze törvényszerű, hiszen bőven az európai átlag alatt van még mindig azoknak az aránya, akik akár egyszer is vásároltak valamilyen terméket a neten. A skandináv országokat leszámítva – ahol a lakosság 90 százaléka legalább egyszer vásárolt már így – tulajdonképpen az európai felhasználóknak is csupán kicsit több mint egyharmada szerzett be tavaly termékeket interneten keresztül.

A legnagyobb fejlődési lehetőség azokban az országokban mutatkozik, ahol ez az értékesítési forma még kevéssé terjedt el. Míg a bolgárok vagy románok teljes lakosságra vetített vásárlási aránya néhány százalék, a magyar felhasználók online vásárlási kedve valahol a középmezőnyben mozog. 2008-ban értük el a teljes kereskedelmi forgalom 1 százalékát 63 milliárd forinttal, ehhez képest 2009-ben a hazai vásárlás összértéke már majdnem a 100 milliárdos álomhatáron tart 95 milliárd forinttal.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért, a hazai webforgalmazás érdekvédelmét is felvállaló szervezet elnöke szerint az e-gazdaság közel sincs válságban! Minden mutató folyamatos növekedést jelez: nő az internet-előfizetők száma, ezen belül egyre nagyobb szerepet kap a mobilinternet; nő a háztartások számítógép- és internetellátottsága, emellett dinamikusan – évről évre mintegy 50 százalékos mértékben – növekszik az internetes kereskedelem forgalma is. Emellett azonban folyamatosan jelennek meg azok a kérdések, amelyekre nem árt válaszokat találni azoknak, akik azt szeretnék, ha ez a fejlődés folyamatosan tartható lenne.

Egy újonnan induló, piacos terméket forgalmazó webáruház általában a működésének a harmadik évében jut el arra a pontra, amikor már nem bővül automatikusan a látogatói tábora. A cégek általában ekkor már ismertnek számító márkanév és szolgáltatásminőség alapján alakítanak ki maguknak egy vásárlói kört, azonban természetesen vannak olyan eszközök, amelyekkel újabb vásárlókat szerezhetünk az általunk forgalmazott termékek piacán még több vásárlót elérve. A legújabb „buzzword” mindenképpen a közösségépítés, illetve nem szabad megfeledkezni az örökzöld keresőoptimalizálásról sem. Nem könnyű azonban kiigazodni a lehetőségek széles tárházát kínáló internetes szolgáltatások útvesztőjében, ahol a hasznos tanácsokat kínáló vállalkozások mellett számos kókler is megjelent az utóbbi időben. Folyamatos fejlesztés és megfelelő vevőcsalogatás nélkül pedig a vásárlóink nem válnak törzsvásárlókká, s ha erősebb konkurenciával találjuk szemben magunkat, könnyen elveszíthetjük őket.

Egyértelmű, hogy meg kell ismernünk a vevőink igényeit, vásárlási szokásait, szolgáltatásunkkal szembeni elvárásaikat. Ezek egy része megvalósítható olyan internetes látogatáselemző eszközökkel, mint például a Google Analytics, de bizonyos információk csak egy már felépített törzsvásárlói közösség visszajelzései alapján szerezhetők meg.

A szakértők többsége szerint csak a ráfordított idő és a kreativitásunk korlátai szabnak határt a vevők megszerzésére és megtartására bevethető taktikáknak. Az interneten ma mindenki megnyithatja álmai boltját, s megfelelő stratégiával virágzó üzletté növelheti azt. Hazai viszonylatban gondolkodva mindenképpen van hova fejlődni, hiszen a teljes kereskedelmi forgalom töredékét termeli meg ma az e-kereskedelem, s bőven akad még fehér folt, kihasználatlan lehetőség a gyorsan fejlődő online termékkínálatban is.  


 
Ha szeretne többet tudni az e-kereskedelemben rejlő lehetőségekről, szeretne internetes boltot nyitni, vagy éppen már működtet ilyet, de a cikkben is említett kérdésfelvetésekben magára ismert, szívesen várják a PC World E-commerce konferenciáján. A 2010. április 14-én tartandó rendezvényen nemcsak az induló vállalkozásokat érdeklő kérdésekre keresik a választ, de a már működő boltokat érintő hasznos tanácsokra is sort kerítenek.

A konferencia weboldala.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36