GPS-szel keresik a galambraj vezérét
A vizsgálatot végző brit és magyar kutatók speciális, mindössze 16 grammos műholdas navigációs rendszerrel (GPS) szerelt hátizsákokat erősítettek 10 postagalambból álló rajra, amelynek mozgásából próbálják kikövetkeztetni a csapat együttes és összehangolt mozgásához szükséges vezetői szerepek eloszlását.
Az eddigi eredmények szerint a rajban repülő egyedek többsége részt vesz a döntéshozatalban, azonban egy rugalmas rangsor szerint egyes galambok nagyobb részt vállalnak a vezetésben, mások pedig jobban hajlandók ezeket követni.
A nyomkövetőkkel a kutatók térben és időben voltak képesek elemezni a madarak közötti kapcsolatokat, illetve a másodperc törtrésze alatt lezajló döntéshozatali mozzanatokat.
„A madarak közti hierarchikus rendszer rugalmasan változik, és a rajban betöltött vezetői szerep is gyakran cserélődik" - mondta Bíró Dóra, az Oxford Egyetem Állattani Tanszékének kutatója.
A kutatók a későbbiekben arra próbálnak magyarázatot találni, hogy ez a kifinomult vezetői rendszer milyen evolúciós előnyöket nyújthat az egyedeknek, összehasonlítva azokkal a stratégiákkal, ahol mindig csak egy állandó vezető létezik, illetve ott, ahol mindenki egyenlően vesz részt a döntéshozatalban.
Kapcsolódó cikkek
- Androidos fedélzeti komputer az autórádió helyén
- Már közel 16 ezer iPhone-os töltötte le a Navigont
- Jade: multimédiás navigáció
- Új Becker készülékek iGO My way navigációs szoftverrel
- iGO primo 1.2 – Új Connected szolgáltatásokkal
- iGO My way szoftver iPhone-ra valós idejű szolgáltatással
- Drágább lesz, és tovább késik az európai műholdas navigációs rendszer
- Ingyenes Mio navigáció forgalomfigyeléssel már Magyarországon is
- Sony TomTom navigációs AV rendszerek
- Teljesen új navigációs rendszert fejleszt a Nav N Go
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.