Új fejlesztések az Assonónál

Kovács Attila, 2010. július 9. 17:21

Három új fejlesztés eredményét tette közzé az Assono Magyarország Távközlési Kft.

Az egyik Book-IT nevű, tárgyaló- és erőforrás-foglaló webes alkalmazás, amely  egyszerűen, a belső vállalati hálózaton használható, mely a tárgyalók és bármely más, a vállalat/intézmény által közösen használt eszközök és erőforrások (pl. rendezvényterem, kulcsos autó, projektor, tolmács, stb.) foglalását teszi könnyebbé, gyorsabbá és szabályozottá. Az egyes szervezeti egységek kijelölt munkatársai a kiosztott felhasználónév és jelszó segítségével tudnak belépni, erőforrást foglalni, törölni és módosítani, illetve a foglaltságokat megtekinteni. A foglalásokról egy automatikus e-mailt küld a rendszer nem csak a foglalást végző munkatársnak, hanem az adott tárgyaló, eszköz kijelölt felelősének is – így például a tárgyalásokhoz bekészítés, előkészítés vagy bármi más kérhető

A másik fejlesztés az Assono ConfMe! elnevezésű behívásos telekonferencia rendszer. A behívásos konferenciák jól bevált megoldások a belföldi és nemzetközi telekonferenciáknál, hiszen lehetővé válik, hogy mindenki (pl. az egyes szervezeti egységek) saját maga viselje a konferenciahívás költségeit. A szervezőnek nem szükséges előzetes egyeztetés után behívni a konferencia résztvevőit. Kapacitása lényegesen meghaladhatja a megszokott 8-10 résztvevőt, és a maximális kapacitást egyidejűleg több konferencia között is meg lehet osztani. A Book-IT alkalmazást is használva webes felületen lehet konferenciaszobát foglalni, így az automatikus e-mail értesítés elküldésével a konferencia szervezése gyors, egyszerű és dokumentált. A SIP (IP) csatlakozásnak köszönhetően bármely SIP–alapú alközponthoz csatlakoztatható.

További újdonság az Assonónál a CorpDir webes vállalati telefonkönyv, amely webes felület mellett Aastra SIP és egyes IP telefonokon egyaránt használható. A webes felületen és a telefonokon is egyszerű keresést tesz lehetővé. A vállalati telefonkönyvi adatbázis nem csak a CorpDir saját adatbázisa lehet, hanem LDAP kapcsolaton keresztül a vállalati Microsoft Active Directory adatait is képes használni, vagy akár egy egyszerű Excel (CSV fájl) táblázat is. Aastra MX-ONE és Ericsson MD110 (BC10-től) alközpontok esetében a CorpDir Advanced változata egérkattintással történő hívást (click-to-call) tesz lehetővé, valamint kezeli a jelenlét/távollét információkat. Híváskor a felugró ablakban látható a hívott mellék állapota, így távollét esetén másik hívószámon lehet az illetőt hívni, vagy egy másik munkatárs hívószámára kattintani.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52