Szünetelt az internet-szolgáltatás a Dunántúl 260 településén
A budapesti internet-központban tegnap bekövetkezett hiba miatt a Dunántúl 260 településén elérhetetlen volt az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás.
A Tarr kft. teljes szolgáltatási területén - Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Tolna, Somogy, Veszprém, Vas, Zala megyében – tegnap reggel óta szünetelt az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás.
A Kft. korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 40 ezer ügyfél számára biztosítanak internet-szolgáltatást, 15 ezret telefon-, 6-7 ezer előfizetőt pedig digitális televíziós szolgáltatással látnak el. A 110 ezer előfizető számára biztosított kábeltelevíziós szolgáltatás jelenleg is zavartanul működik.
A dél-dunántúli régió csaknem kétszáz települését a Szekszárd központtal kiépített optikai hálózat kapcsolja össze; Zala, Vas és Veszprém megye hatvan települése pedig Zalaegerszeg központtal kapcsolódik egymáshoz. A két hálózatot a budapesti központ köti össze.
Kapcsolódó cikkek
- A legtöbben internetszolgáltatót keresnek
- Általános rendőri rajtaütés az európai internet-szolgáltatóknál
- Indul a több csomópontból álló Budapest Internet Exchange (BIX)
- T-Home, T-Mobile: vezetékes és mobilszolgáltatások egyben, kedvező havi díjjal!
- Az econet.hu eladta az Externetet
- T-Home: optikai internetcsomag és új előfizetői ajánlatok
- Szociális internetszolgáltató indul Magyarországon
- Fixvonalas szolgáltatásokat ellenőrző szervezetet állít fel az EU
- Tiltakoznak a szerb internetszolgáltatók
- Vodafone-pilot Tószegen - mobil adatforgalom 900 MHz-en
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.