A nőket nem érdekli a védekezés
A heti rendszerességgel internetező felnőttek több mint fele gondosan frissíti, és az értesítéseknek megfelelően karbantartja a számítógépére telepített vírusirtó szoftvert. Megközelítőleg harmaduk azonban ugyan tisztában van a szoftver nevével, de nem foglalkozik a frissítésekkel, 16 százalékuk pedig a számítógépe biztonságáért felelős program nevét sem tudja.
„Jó hír, hogy a felnőttek fele odafigyel a vírusirtójának frissítésére. Ám az, hogy a másik felük gyakran még azt sem tudja, milyen vírusvédelmi rendszer van a számítógépén, jelzi, hogy a magyar internetezők jelentős részének fogalma sincs arról, hogyan védheti meg számítógépét a kártevőkkel szemben” - emeli ki Kiss Zoltán Gergő, az ESET magyarországi képviseletének vezető tanácsadója.
A vírusirtó szoftver karbantartásával kapcsolatban leginkább a nemek között mutatkozik eltérés: több mint 20 százalékkal több férfi figyel oda a beállításokra, mint nő, mialatt az internetező nők majdnem negyede vallotta azt, hogy semmit sem tud a vírusirtójáról. A szakember a kutatás eredményeivel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy azok az internet-felhasználók, akik nem figyelnek oda operációs rendszerük és vírusirtójuk frissítésére, könnyedén vírustámadás áldozatává válhatnak.
„A legrosszabb, hogy a mai kártevők célja már nem a rombolás, hanem a pénzszerzés. Így a fertőzött gépek tulajdonosai sokszor észre sem veszik a támadást, mialatt az internetes bűnözők távolról ellopják hitelkártya adataikat, vagy levélszemét küldésére használják fel a számítógépüket” - figyelmeztet az ESET szakértője, aki szerint a védekezés első lépése, hogy megtanuljuk használni vírusirtó szoftverünket.
Kapcsolódó cikkek
- Felhő alapú védelem az ESET-től - A béta változatok már kipróbálhatók
- Letaszították a trónról a Confickert
- A Windows csak frissen jó
- NOD32 Antivirus már Linuxra is
- Vírusok a királyi esküvőn
- A kíváncsiságunk fertőz
- Szőke András új tűzfala
- A női jelszavak könnyebben megfejthetők
- Minősített vírusirtó Mac-re
- Újra támad az Autorun - ESET vírusstatisztika
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.