Gyorsabban szállhatunk át a repülőgépből a bérautóba
A Sixt – együtt a többi nemzetközi autókölcsönzővel - egy új, egyesített kiszolgáló pulthoz költözött a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt érkezési szintjén még 2011. márciusában, míg az új fejlesztésnek köszönhetően az autókat a 2-es Terminál előtti parkolóban lehet majd felvenni és leadni, gyakorlatilag percek alatt 2012. május elejétől.
A Sixtnek saját pultja van az ügyfelek üdvözlésére és kiszolgálására a 2-es Terminál SkyCourt érkezési szintjén, az érkező utasok itt regisztrálhatnak, felvehetik a kulcsukat közvetlen az érkezési folyosó végén, majd – alig pár perccel a megérkezést követően – be is ülhetnek a parkolóban a bérautóba, amelyek a szolgáltató önálló területén várakoznak a 2-es Terminál előtt az úgynevezett rövid idejű parkolási területen.
„A törzs- és VIP ügyfeleknek külön autó felvevő pontokat jelöltünk ki a 2-es Terminál járdaszegélye mentén.” – mondta el Dévai Gábor, a Sixt magyarországi képviseletét ellátó Wallis Autókölcsönző Kft. ügyvezetője. „Az autók leadása a rövid idejű parkolási területen történik, ahol utasok, barátok és családtagok szoktak megállni. A parkoló közelében külön kölcsönzői gépkocsi leadó és felvevő mobil állomásokat (konténer irodákat) épített a repülőtér minden autókölcsönző számára, itt gyorsan és könnyen szolgálhatjuk ki a különböző ügyféligényeket.”
Manel Moreno, a közúti előtér-szolgáltatások vezetője szerint: “Közösen dolgoztuk ki a partnereinkkel ezt a megoldást, annak érdekében, hogy a terminálokon fejlesszük az utasok lehetőségeit. A Terminál 2B felújítása során helyeztük át az összes autókölcsönző szolgáltatót egy meghatározott területre. Ezzel és a parkoló melletti létesítménnyel magasabb minőségi szolgáltatást nyújthatunk az utasainknak, amelyhez már hozzászokhattak a nagy nemzetközi repülőtereken.”
Kapcsolódó cikkek
- Az autókban is átveszi az uralmat az okostelefon - Technológiai fordulat az utakon (1. rész)
- Hangfelismerő technológia az iGO primo-ban
- A Sixt erős ausztrál partnerrel állt össze
- Van keresnivalójuk az autóiparban a magyar IT cégeknek
- Kenyai indulás: A Sixt Afrikában is erősít
- E-útdíj elektronikus kapu vagy GPS megoldással
- Ingyenes, valós idejű forgalmi adatokkal egészült ki az iGO primo app
- E-útdíj: elektronikus kapu vagy GPS?
- Elindult az autokolcsonzes.hu nemzetközi bérautó-foglaló oldal
- Már Atlantában és a Fülöp-szigeteken is jelen van a Sixt rent a car
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.