Forró hangulat - hűtött Sziget
Senkit ne riasszon el a hőségriadó a jelen és a közelmúlt legjobb pop-rock slágereinek élvezetétől, hiszen a Sziget szervezői - eddig még itthon nem látott módon – akár 5-10 fokkal is kellemesebb klímát teremtenek a Nagyszínpad előtti nézőtéren. A Magyar Dal Napja közönsége felett ugyanis – és a további meleg napokon is -, mintegy 4000 m2-en porlasztott vízpára hűti majd a levegőt.
Ugyanígy a bejáranál, az esetleges sorbanállókat is hűtött tér fogadja majd. Mindemellett a szervezők felhívják a figyelmet, hogy a hőséges napokon fejfedőről és folyadékbeviletről mindenki gondoskodjon. A Szigeten, a várható nagy meleg miatt több helyen vízpemet-kapukat állítanak majd fel, az utakat folyamatosan locsolják, az egészségügyi szolgálat éberen figyel és munkatársai folyamatosan vizet is osztanak majd.
A Sziget "minusz-második" napján, azaz augusztus 5-én délben induló Magyar Dal Napján tehát a hőség helyett inkább a bőség lesz jellemző, hiszen 11 órán keresztül majd’ 80 zenekar és előadó mintegy 150 dala, a jelen és az elmúlt pár évtized pop-rock daltermésének legismertebb szerzeményei hangzanak majd el.
Kapcsolódó cikkek
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- Legyél kreatív a Szigeten
- Snoop kutya marad a Szigeten
- Budapest stand a Szigeten
- Sziget - Tovább bővül idén a készpénzmentes fizetés eszköztára
- Vonattal fél áron a Sziget Fesztiválra
- Sziget: páros táncok és óriás süti
- Élőben közvetíti a YouTube a jubileumi Szigetet
- Meduza Night az A38 Színpadon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.