Keresik Magyarország legjobb digitális fejlesztőit!
2012 október 4-én és 5-én rendezi meg hazánk a Budapesti Kibertér Konferenciát, az év egyik legkiemeltebb szakmai és diplomáciai eseményét, amelyre mintegy 600 nemzetközi kormányzati, vállalati, tudományos és civil résztvevőt várnak. A rendezvény házigazdája Martonyi János külügyminiszter, a megnyitót Orbán Viktor miniszterelnök fogja tartani.
A konferenciával egybekötött kiállításon a legkiemelkedőbb magyar hitech innovátorok is bemutatkozhatnak az MMKlaszter és a Külügyminisztérium által közösen meghirdetett pályázat által. A szervezők olyan fiatalok nevezését várják szeptember 5-ig, akik nemzetközi szintű, infokommunikációs technológiára épülő hitech megoldásokat kínálnak a kibertér legégetőbb kihívásaira. Fontos, hogy a résztvevők olyan projektekkel nevezzenek, amelyek látványosan bemutathatók, vagyis legalábbis kész prototípus állapotban vannak.
A 20 legjobb pályázót egy független szakmai zsűri választja ki. Az esemény tematikájához illeszkedő pályaművek előnyben részesülnek, így érdemes például a kibertér biztonságát, szabadságát, illetve a társadalmi jólét növelésében és az egészségügyben játszott szerepét erősítő megoldásokra fókuszálni.
A hivatalos versenyfelhívót az MMKlaszter vagy a Külügyminisztérium honlapján olvashatja el, a nevezési űrlapoit pedig innen vagy innen töltheti le.
Kapcsolódó cikkek
- Már 300 magyar webáruház verseng az Ország Boltja címért
- Fotópályázat az olvasásról humorosan
- Jövő-Kép címmel hirdet fenntarthatósági fotópályázatot a Telekom
- Nissan GT Academy: Virtuális autóverseny a valódi vezetéséért
- Mobil tartalmak nemzetközi versenye – WSA-mobil 2012
- Ismét elrajtol a WTW 24 órás fejlesztői verseny
- Magyar modder hűti legszebben a Kingston HyperX memóriák bordáit
- Igazodási pont - a közösségi média kulcs szerepe
- Mindent egy helyen – gyűjtőoldal nyerte a Startup versenyt
- Mobilfejlesztők, figyelem: hamarosan indul a Mobile Developers Day
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.
Világdöntőben az ELTE programozói
A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.