Mindenki Javát akar tanulni?

forrás: Prím Online, 2012. október 25. 13:31

Rekordot jelentő, mintegy ezer hallgató vett részt a tantermi és online képzést keresztező informatikai oktatóközpont, az IT Factory Java képzésén. A tendenciák alapján a Java programozási nyelv jövője biztos, de az Apple miatt az Objective-C is tör előre.

A TIOBE Programming Community Indexe alapján a legnépszerűbb programozási nyelv a marsjáró programozásától a hálókártya driver írásáig szinte mindenhez használt C (19,82%), a „modern” nyelvek csúcsán azonban a Java áll (17,19%), a TIOBE index alapján csaknem kétszer annyian használják, mint az Objective C-t (9,48%). Ehhez képest a Microsoft megdöbbentő módon erősen le van maradva a C Sharppal (6,5%), annak ellenére, hogy a vállalati informatikában kezdi valamelyest átvenni a Java helyét, illetve az olyan „ősi” nyelvét is, mint például a Pascal. Ráadásul a C Sharpnak maga a Microsoft is adott egy nagy pofont a Windows 8 révén, mert arra buzdítja a fejlesztőket, hogy elsősorban HTML 5-ben készítsenek alkalmazásokat az új operációs rendszerre.
 „Jelenleg mindenki Android és iOS appokat akar fejleszteni, ezért nem meglepő, hogy az előbbi magával rántja az alapjául szolgáló Javát, míg az iPAD-ek az Objective C-t – bár ez utóbbi még alaposan le van maradva” – mondta Fóti Marcell, az IT Factory alapítója.


A TIOBE Programming Community Index alapján a legnépszerűbb programozási nyelvek:


1.    C    19,822%
2.    Java    17,193%
3.    Objective-C      9,477%
4.    C++      9,260%
5.    C#      6,530%
6.    PHP      5,669%
7.     (Visual) Basic      5,120%
8.    Python      3,895%
9.    Perl      2,126%
10.    Ruby      1,802%


 

Kulcsszavak: IT Factory oktatás Java

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55