Digitális Otthon Program indul a leszakadó térségek informatikai felzárkóztatására
Elindul a Digitális Otthon Program, amelynek célja a leszakadó térségek informatikai felzárkóztatása és versenyképességének növelése, a lakosság munkavállalási képességének és informatikai képzettségének a javítása. A kormány és az informatikai ágazat közös kezdeményezéséről az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a Microsoft, az Intel és a Vodafone képviselői tájékoztatták a sajtót szerdán Budapesten.
Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a program elindítása mögött az az iparág legteljesebb támogatását élvező kormányzati szándék húzódik meg, hogy Magyarországon ne az olcsó munkaerőre, hanem tudásbázisra támaszkodva lehessen megvetni a tartós gazdasági növekedés alapjait.
Laufer Tamás, az IVSZ elnöke ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a 21. század kihívásait csak a nagy oktatási hagyományokkal rendelkező országok, mint például Svédország és Németország, tudták eddig sikerrel kezelni.
Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke - utalva egy korábbi sikertelen felzárkóztatási kísérletre - az ország előtt álló legnagyobb kihívásnak a digitális lemaradás behozását nevezte. A 2000-ben svéd mintára indított PC-program, amelynek keretében olcsó számítógépekkel látták el a lakosságot, nem hozta meg a várt eredményt.
A digitális lemaradást számszerűsítve Papp István elmondta, hogy Magyarországon a lakosság körében 55 százalékos a vezetékes szélessávú internet elterjedtsége, a háztartások 50 százaléka rendelkezik személyi számítógéppel és 50 százalékra tehető a "digitális írástudatlanok" aránya. Munkaerő-piaci szempontból azonban a legrosszabb adatnak az angol nyelvismerettel rendelkezők mindössze 13 százalékos arányát nevezte.
Gacsal József, az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója rámutatott, hogy az iparág képviselői nem tudnak kellően eredményes tevékenységet folytatni egy olyan országban, ahol nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges tudásháttér. Biztató példaként említette a már egyértelműen pozitív eredményeket mutató Sulinet programot, valamint a kormányzatnak a szakma felé kinyilvánított együttműködési szándékát.
Laufer Tamás szerint kitörési pontot jelenthet Magyarországnak, hogy innovatív területeken és a szoftverexportban már több tízezer alkalmazottat foglalkoztat az informatikai ágazat, az infrastruktúra adott, a szélessávú lefedettség jó az országban. Mindössze a lakossági internet-használatban kellene még a fehér foltokat megfelelő ösztönzőkkel felszámolni.
A program gyakorlati kivitelezésével kapcsolatban a tájékoztatón elhangzott, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeivel és az illetékes miskolci szervezetekkel, valamint a regionális informatikai klaszterrel együttműködve már megkezdte a potenciális kedvezményezettek kiválasztási mechanizmusának kidolgozását. A program kedvezményezettjeinek elsődleges célcsoportját a diákok, az 50 felettiek és a roma kisebbség tagjai alkotják.
A program együttműködő partnereit márciusban közbeszerzési eljárás keretében választják ki és a tervek szerint a szeptemberi iskolakezdésre a szükséges eszközöket már el is juttatják a kedvezményezettekhez.
Amennyiben a miskolci kísérleti projekt kedvező eredménnyel zárul, a programot országos méretűre terjesztik ki.
Kapcsolódó cikkek
- A telefonom nélkül soha! - A dél-koreai fiatalok digitális függősége
- Részletre vesszük a karácsonyi tabletet az utolsó pillanatban
- Az interneten becsmérlik a nagy kínai tűzfal atyját a kínai mikroblogolók
- Hat percnél tovább nem vagyunk mobilunk nélkül
- Mesekönyvvé változtatja a nyomtatott újságot egy japán lap okostelefon-alkalmazása
- Szerződésben vállalta, hogy távol tartja magát Facebooktól
- Ipsos Kifizetődő a közösségi lét
- NHIT: a digitális írástudás fejlesztése elemi érdeke Magyarországnak
- Új veszélyek jelentek meg az interneten
- Zöld Informatika a BGF képzésein
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.