Egységes informatikai rendszert alakítanak ki az egészségügyben
Szócska Miklós a parlament egészségügyi bizottságának ülésén kiemelte: a teljes, egymással összefüggő, egységet alkotó rendszer bizonyos elemei már működnek, de másfél-két év múlva az egész szisztéma üzemelhet, és nemzetközi összehasonlításban is példamutató lehet.
Az államtitkár rámutatott: céljuk többek között, hogy a kórházi és a népegészségügyi szektort informatikailag összekössék, a betegellátást pedig bármely személyazonosító okmánnyal igénybe vehetik majd az emberek. Ezzel párhuzamosan kiépítik a jogosultsági adatbázist, illetve az elektronikus recept szolgáltatást is megvalósítják - tette hozzá.
Beszámolt arról, hogy egyik projektjükkel humán erőforrás monitoringrendszert alakítanak ki, amely számon tartja a szakembereket, s így alkalmas lesz munkaközvetítésre. Olyan alrendszert is felépítenek, amellyel le lehet majd kérdezni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összes kiadását, illetve még azt is, hogy melyik kistérségben költik a legtöbbet a betegekre, adataikat pedig térképeken, táblázatokban, grafikonokon is ábrázolják.
Az egészségügyi államtitkár szólt arról: lakossági tájékoztató rendszert is alkotnak, amelynek segítségével egyebek mellett meg lehet tudni, hogy hol található a legközelebbi nyitva tartó patika vagy egy adott kórházi osztály, illetve járóbeteg-rendelés. Összességében az egészségügyben létező adatbázisokkal "mindenki részt vesz az egységes adatszolgáltatásban", amelyhez azonban elengedhetetlenül szükséges a kórházak és rendelők informatikai fejlesztése - tette hozzá.
A védőnőket táblagépekkel látják el, így az adatokat egyből azokra vihetik fel, és a gyermek fejlődéséhez szükséges információkhoz a családok is hozzáférhetnek majd. További programként jelölte meg, hogy a jövőben egy adott intézményben le tudják hívni azokat a leleteket, amelyeket egy másik kórházban készítettek, de a web-alapú adatbiztonságra különös hangsúlyt helyeznek.
Szócska Miklós elmondta: a mentőszolgálat irányításában új logisztikai rendet írnak elő, és új telepatológiai konzultációs rendszert is kialakítanak. A telepatológia olyan, távolból folytatott patológiai munka, amelynek során a vizsgálati anyagot nem hagyományos mikroszkópos optikán keresztül vizsgálják, hanem számítógép-monitoron értékelik.
Szege Zoltán, a minisztérium e-egészségügyi programirodájának vezetője közölte: szeretnék az egészségügyi intézmények közötti együttműködést szorosabbá tenni, ennek egyik feltétele, hogy azok informatikailag kapcsolódjanak egymáshoz, a betegek adatai pedig megoszthatóvá váljanak közöttük.
Úgy fogalmazott: céljuk, hogy különböző hozzáférési szinteken "ne kelljen összevadászni" a betegek adatait, azok elérhetővé váljanak minden intézményben. Mint mondta, az egészségügyi ügyfélkapuval az egészséges állampolgárokat is szeretnék megszólítani, továbbá szeretnék az egészségügyi dolgozókat képezni, hogy a rendszert hatékonyan tudják használni.
Kapcsolódó cikkek
- A telefonom nélkül soha! - A dél-koreai fiatalok digitális függősége
- Az új BodyMaps mobilalkalmazással felfedezhetjük belső szerveink működését
- Fogyókúra szórakoztató számítógépes programmal
- A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége
- Digitális ápolót vet be a kórházakban a Xerox
- Mobilapplikáció is segíti a leszokni vágyó dohányosokat
- Megengedett szint alatt van az elektroszmog
- Gyermek-egészségügyi informatikai rendszert alakított ki a T-Systems
- Kalmár-díjjal jutalmazta Havasi Zoltán fejlesztését az NJSZT
- Hibrid nyomtatóval készülhet helyettesítő porcszövet
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.