Mától Media Hungary konferencia kezdődik Siófokon
Mától két napon át tart Siófokon a Media Hungary konferencia, amelyet idén Bárány báránynak farkasa mottóval tartanak. A rendezvényen több mint 220 előadó vesz részt csaknem 80 vita, fórum vagy előadás keretében, ezek érintik a többi közt a gazdaság és a média kapcsolatát, a hírek fontosságát, a civil médiát vagy a digitális átállás kérdését, a termékelhelyezés tapasztalatait.
Kedden Mérő László, az ELTE Gazdaságpszichológiai Központjának professzora nyitja meg a programok sorát A közlegelők tragédiája című előadásával.
A konferencia első napján hallgathatják meg a jelenlévők György Péter egyetemi tanár előadását, valamint találkozhatnak Mártha Imrével, az Invitel operatív főigazgatójával.
Kapcsolódó cikkek
- Megváltozott fogyasztói szokások a piaci résztvevők szemszögéből
- Jövő héten lesz a 18. Média Hungary
- App!system konferencia: fókuszban a mobilitás és a SaaS
- X. Elektronikus Kereskedelem Konferencia
- Androidos applikáción is elérhető az Év Campus Honlapja
- 18-as karika a Média Hungary-n
- Elindult Uj Péter portálja, a 444.hu
- Rekordszámú jelentkező a BB startup versenyére
- Előadások a webes sérülékenységekről - Acunetix Web Vulnerability Scanner
- Kézben hordott hirdetések – XIII. Mfor Marketing Konferencia
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.