3M-hu kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: 3M-hu
Hétmilliárdos árbevételt remél a 3M Hungária
Az idén minden valószínűség szerint eléri a hétmilliárd forintos éves árbevételt a 3M hazai leányvállalata, a 3M Hungária Kft. A magyar cég kiváló teljesítménye nem csak számokban mérhető, a 3M márka 2007-ben újra elnyerte a „Superbrand” státuszt is.
A 3M Hungária az update software CRM-rendszerét választotta
Hosszas előkészületek után a 3M Hungária Kft. sikeresen vezette be az update software CRM-szoftverét és ezzel az átalakítással megtette az első lépést, ahhoz hogy ügyfélközpontú szervezetté váljon.
Marketing Manager a 3M Hungary-nél
Hazai tanácsadók közreműködésével, a közelmúltban fejezte be a 3M Hungary Kft.-nél a Marketing Manager bevezetését az Update.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.