RCE kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: RCE
Új Acer-disztribútor: Ramiris
2004 május 1-jétől az Acer cégnek új disztribútora van a magyar piacon, a széles körű termékpalettával rendelkező, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó Ramiris Rubin Rt.
Intel-disztribútor lett az RCE Kft.
Kijelölte harmadik magyarországi disztribútorát az Intel. Az Asbis Magyarország és a Kvazár mellett mostantól a Rack Computer Elektronika Kft. (RCE) is az amerikai cég hazai nagykereskedelmi elosztójaként tevékenykedhet.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.