SQI kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: SQI
Az amerikai szoftverpiac kapuját jelentő CMMI-képzés Magyarországon
Magyarországon is elérhetővé váltak a CMMI és Cobit minősítések, módszertanok elsajátítása, amely az amerikai piac kapuját jelenthetik a szoftverfejlesztéssel foglalkozó hazai vállalatok számára. A Polygon Kft. és az SQI Kft. által indított képzéseken bárki megismerkedhet az Egyesült Államokban szinte alapkövetelménynek számító szoftverminőség-biztosítási szisztémákkal.
Első kézből a szoftverminőségről
Magyarországon megalakult az első olyan vállalkozás, amely a szoftverminőség, a szoftverfolyamat – fejlesztés komplex kérdéskörével foglalkozik.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.