Több mint információ: tudás
Elôjáték a Comdexhez
És nem csak a show-t, hanem a kiállítókat, a szponzorokat, az elôadókat is elviszi a nagyobbtól - bár ez egyelôre az Ifabón érzôdik jobban. Otthonukban, a Szilícium-völgy közelében a legnagyobbak még fel tudják vállalni a párhuzamos jelenlétet, a több száz kiállító a kaliforniai sátorbontás után át tud vonulni Las Vegasba, s a világcégek vezetôinek naptárába is belefér ez a kisebbfajta elôadókörút, legfeljebb az egyik helyen mondjuk az Intel elnöke, a másikon alelnöke tart "keynote"-ot. De a Compaq elnök-vezérigazgatója nem hagyja ki egyiket sem, maga Larry Ellison pedig immár a Comdexen is egyike a fô elôadóknak: az idén bevezetett két esti keynote-adress közül a Microsoft elsô embere kapta az egyiket, az Oracle-é a másikat... Persze vigyázni kell, hogy hol mit mondanak. Míg az Oracle Open World hátterében nem csak a Sun és a Novell, hanem egy kicsit az Intel, a Compaq, a Dell és más Microsoft-hívôk is ama reményeiknek adnak hangot, hogy a Microsoftot legalább két, de talán öt részre is felszabdalják, még mielôtt a cég a Windows 2000-ben egyesíteni tudná a hálózati és az asztali világot, addig a most hétfôn megnyitott Comdexen errôl a lehetôségrôl mindenki visszafogottan beszél (ha beszél)... Bár éppen az Oracle egyre nagyobb szerepvállalása jelzi, hogy már ott is más szelek fújnak, s ennek jele az is, hogy most a Comdex (talán elôször az utóbbi 5-6 évben) nem Windows World is egyben... A Comdexen - már csak hagyománytiszteletbôl is - azért Bill Gates a fôszereplô, s itt az ô partnere az is, aki egy héttel korábban még az Oracle-é volt. Az üzlet már csak ilyen: ha valaki minden tétjét egyvalamire teszi föl, könnyen veszíthet, ezért a vezetô hardver- és szoftvercégek több vasat tartanak a tűzben.
A két rendezvény közös nevezôje egy szó: Internet. Vagy egy "i"-re alliteráló tômondat: integráltuk az Internetet. Az Oracle Open World második napján az Oracle elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison jelentette be az Oracle új zászlóshajóját, az Oracle 8i-t, a világ egyelôre egyetlen internetes adatbázis-kezelôjét. (A Comdexen Bill Gates nem a kezdést követô, hanem a kezdést megelôzô napon mondhatta el azt a megnyitóbeszédet, amelyben a címszavak egyike ugyancsak az integráció volt, a téma pedig természetesen szintén az Internet... Ámde errôl késôbb, most még csak az elôjátéknál tartunk.) Az Internettôl mindenki valóban nagyon sokat vár, ez az, ami megváltoztatja a világot - olvashatjuk a taxik tetején, hallhatjuk a tévében, rádióban vagy élôben Larry Ellisontól -, s ez az, ami olcsóbbá teszi a számítástechnikát. Az Oracle számításai szerint nem is kevéssel, a kliens-szerver alapú számítástechnikához viszonyítva jó tizedére csökkenhetnek a költségek!
Lesz még alkalmunk visszatérni az Oracle 8i erényeinek ecseteléséhez (ezt egyébként már elôzetes híreinkben is megtettük), itt és most tudósításunknak inkább arra kell kitérnie, hogy a hatalmas Moscone központ kiállítási termeiben több százan - köztük a legnagyobb hardver- és szoftvergyárak: Intel, Novell, SCO, Computer Associates International, IBM, Compaq, Hewlett-Packard, Sun, Silicon Graphics, Siemens, Dell, Samsung, Cisco, Intergraph, Unisys, SAP, Baan, Cognos stb. - szinte azonnal reagáltak a bejelentésre, s maguk is elhalmozták a konferencián részt vevô szakembereket olyan újdonságokkal, amelyek már az Oracle 8i-re épülnek. Csak néhány példa: a Giganet és a Data General nagy teljesítményű fürtözést kínál az Oracle 8i internetes tranzakcióihoz; a Forte, az Imation, a Progress és még többtucatnyi szoftverház termékei már az Oracle 8i-re épülve szolgáltatnak; az Intergraph elôrukkolt a GeoMedia Web Map 2.0 verziójával, amely már támogatja az internetes adatbázis-kezelôt, s további százak jelentek meg új verziókkal, termékekkel, egyöntetűen felsorakozva az Oracle zászlaja alá. Élôszóban - elôadást vállalva ezen a Comdex elôtti OOW-n - olyanok tették le voksukat az Oracle 8i mellett, mint Scott McNealy (Sun), Eckhard Pfeiffer (Compaq), William W. Russel (Hewlett-Packard) és Paul S. Otellini (Intel). Persze a kedves olvasó most felkaphatja a fejét, hiszen - talán az elsô nevet leszámítva - ez a csapat eddig inkább a Microsoft hadmozdulatait segítette...
Nos, gond egy szál se, de ezt a formájukat legfeljebb csak egy héttel késôbb tudták hozni, amikorra átértek San Franciscóból Las Vegasba. Mi is ezt tettük, Kaliforniából Nevadába kísértük az informatikusok utazó cirkuszát, hogy gyorsjelentést adjunk a lapunk megjelenésekor még tartó (igaz, éppen ma véget érô) Comdexrôl. Természetesen ennyivel nem "tudtuk le" az Oracle Open Worldöt sem, szakíró kollégánk folyamatosan beszámol majd az ott elhangzottakról, kezdve mindjárt a Sun elsô emberének szavaival...
Kapcsolódó cikkek
- CeBIT 2008: kisebb területen kevesebb kiállító
- Lipcséből Kölnbe költözik a Games Convention
- ITnT 2008: bécsi nemzetközi infokommunikációs vásár - negyedszer
- Bill Gates-el nyit a CES 2008
- Ausztria legsikeresebb IKT-szakvására február 5-től 7-ig
- Sharp a VIII. Budapesti Házimozi és HI-FI Show élménykiállításon
- Fluoreszkáló írással a dokumentumhamisítás ellen
- Canon újdonságok az októberi PrintExpón
- A Speedshop Kft.-nél folytatódik a Mobiltörténeti Kiállítás
- Európa Legjobbjai a BNV-n!
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.