Lezajlott az első notebook gépeken vívott professzionális e-sport bajnokság
A Rapid Ninjas a Valorantban, a Legion Honvéd pedig a LoL döntőn aratott győzelmet a Legion Legends versenysorozat záró fordulójában. A versenyen 115 csapat több mint 400 mérkőzést játszott, összesen 128 órán keresztül. A szurkolók a buzdítás mellett cosplay versenyen, reflexjátékban és 1v1 mérkőzéseken is részt vehettek. A két népszerű tartalomgyártó, Blackii és Kittinaa közönségtalálkozóján szintén nagy volt az érdeklődés, az aktivitások legjobbjai pedig értékes nyereményekkel térhettek haza.
A Legion Legends: Magyar Valorant és LoL bajnokság – powered by Lenovo 2022 novemberében vette kezdetét, a nézők a bajnokság mindhárom fordulójában rendkívül intenzív és izgalmas összecsapásoknak lehettek tanúi. Az offline döntők utolsó fordulójában a Valorant döntőben egy kiélezett és szoros küzdelemben a Rapid Ninjas csapata győzött, és megszerezte az 1 millió forintos fődíjat. A Legion Honvéd csapata a második helyért 300 ezer, a Metatensei és az Team Pelus csapat pedig 200 ezer forintot vihetett haza.
A versenysorozat rendkívüli érdeklődésre tartott számot az online és offline térben egyaránt: a Legion Legends bajnokságára 115 csapatnevezés érkezett, és több mint 400 mérkőzést játszottak a csapatok. A küzdelmek összesen 128 órán át tartottak, ezalatt több mint 150 ezer alkalommal kattintottak a mérkőzésekre, az összesített egyedi nézőszám pedig meghaladta az 50 ezret. Ezen felül 15 további streamer csatornáján volt látható a verseny közvetítése, ide tartozik Blackii és Kittinaa, akik nagy sikerű közönségtalálkozót tartottak, és 1v1 mérkőzésekben mérték össze tudásukat követőikkel.
A januári hétvégéken rendezett élő döntőkön pedig a szurkolók élsport-mérkőzésekhez hasonló elhivatottsággal buzdították kedvenc csapatukat a kiélezett mérkőzéseken, és a helyszíni aktivitások is nagy sikert arattak: rengetegen próbálták ki magukat a reflexjátékban, és a cosplay versenyekre is kiemelkedő minőségű jelmezek készültek. Számos résztvevő gazdagodott értékes Lenovo ajándékcsomaggal, a cosplay verseny két győztese pedig egy Lenovo M10 Tabletet is hazavihetett.
A Legion Legends volt az első olyan magyarországi e-sport bajnokság, amit gamer notebookokon játszottak. A versenyzők a Lenovo csúcskategóriás gépével, a Legion 7 notebookon mérhették össze tudásukat.
Kapcsolódó cikkek
- A Legion Honvéd nyerte a Legion Legends LoL döntőjét!
- Szabó Győző cosplayben buzdítja a hazai gémereket
- Remekül szerepelt Tóth Dávid a monacói e-sport-világkupán
- Az éremszerzés reményében utazik Tóth Dávid a Sim Racing World Cup döntőjére
- A Szerencsejáték Zrt. lett a magyar e-sport válogatott főszponzora
- Interjú a Magyar E-sport Válogatott tagjával
- Milliók e-sportból – csak a legelszántabbaknak!
- Szenzációs magyar siker a Sim Racing World Cup európai selejtezőjén
- E-sport siker Bakuban
- Miért alureprezentáltak a nők az e-sportban?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).