Nő az igény a gép-gép közötti kommunikációs szolgáltatásokra

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 7. 11:13

A magyar piacon napjainkban 500-600 ezer gép-gép közötti kommunikációt lehetővé tevő jelzőkészüléket használnak aktívan, ugyanakkor a becslések szerint tizenöt éven belül 30-40 millió M2M kapcsolat jöhet létre, de az igények akár a 70-100 milliót is elérhetik.

Az M2M, azaz machine to machine kommunikációval foglalkozó MOHAnet Mobilsystems Zrt. szerint az ágazat a gazdasági válság miatt került előtérbe, mivel ezek a megoldások nagy segítséget nyújtanak abban, hogy a vállalati erőforrás-gazdálkodást átláthatóvá és ellenőrizhetővé tegyék a cégek.

A MOHAnet GPRS (General Packet Radio Service) technológián alapuló távfelügyeleti, logisztikai és telemetriás rendszereit a felhasználók saját igényeiknek megfelelően használhatják, amiket jól lehet alkalmazni például a vagyon- és tűzvédelem, a segélyhívás, a személyellenőrzés, továbbá a gépjármű-felügyelet területén.

A MOHAnet tavaly 350 millió forint bevételt és 61 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A 35 dolgozót foglalkoztató cég közlése szerint 2009-ben az adózás előtti eredmény 8 millió forint volt, míg a bevétel 250 millió forintot tett ki.

A cég úgy ítéli meg, hogy az M2M szektor nagy potenciállal rendelkezik: az előrejelzések szerint 2050-re nagyjából 70 milliárd M2M kapcsolat kialakítását várják a szakértők Európa-szerte. Ennek eddig csak az 1 százaléka valósult meg.

A cég szolgáltatásait mintegy 15 ezer felhasználó veszi igénybe, akiknek a MOHAnet közel 20.000 készüléket értékesített az elmúlt években viszonteladói hálózatán keresztül.

Kulcsszavak: +céginfo GPRS

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36