A JátékNet.hu webáruház lett 2013 legjobb internetes kereskedője
A szakma és a vásárlók döntése alapján 2013-ban – az „Év Internetes Kereskedője Díj” nyertese a JátékNet.hu webáruház lett.
Idén hetedik alkalommal ítélték oda az „Év Internetes Kereskedője Díjat”, mely azoknak a cégeknek jár, melyek a legtöbbet tették a hazai e-kereskedelem területén. A 2013-as „Év Internetes Kereskedője Díj” nyertese a JátékNet.hu internetes játékbolt. A webáruház már 2010-ben is a rangos harmadik helyezést érte el a Bookline és az eDigital mögött.
Az „Év Internetes Kereskedője Díj” megmérettetésén minden olyan vállalkozás részt vehetett, mely magyarországi online kiskereskedelmi tevékenységet folytat, és éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot. A kitüntető címet közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján lehetett elnyerni.
A hetedik éve működő, magyar tulajdonú JátékNet.hu két család közös vállalkozásaként indult, majd alig három esztendő alatt a legnagyobb forgalmú hazai játék webáruházzá vált. 2012-es évi forgalma elérte a közel egymilliárd forintot. A hatalmas sikert Bognár Ákos ügyvezető szerint a vásárlók gyors és pontos kiszolgálása alapozta meg.
"Minden megrendelést úgy kezelünk, ahogy azt mi magunk is elvárnánk másoktól. Igyekszünk minden területen megkönnyíteni a vásárlók dolgát, ezért korosztály, márka, árkategória és még sok más szempont alapján is gyorsan válogathatnak a több mint 7000 féle játékot tartalmazó kínálatunkból. A vásárlás során is segítjük a szülőket, hiszen telefonon is rendelhetnek, és a fizetés módját is eldönthetik: bankkártyával online egyenlítik ki a vételárat, Mastercard Mobile alkalmazással a mobiltelefonos fizetést választják, vagy inkább a csomag átvételekor fizetnek a futárnak. Aki szeretne, személyesen is eljöhet hozzánk a kiválasztott termékért."
Ha a szülőknek mégsem sikerül eltalálni a gyerek vágyát, 14 napon belül kicseréljük a játékot, vagy visszaadjuk az árát. A mi vásárlóink akkor elégedettek, ha a rendeléssel minden pontosan megy, és végül a gyermekük mosolyát is látják.
JátékNet.hu webáruház szakmai elismerései:
2010 „Év Internetes Kereskedője Díj” harmadik helyezés
2010 Magyar Tartalomipari Szövetség E-Fesztivál – e-kereskedelem kategóriájának győztese
2012 „Az Ország Boltja” díj nyertese játék kategóriában
2013 „Év Internetes Kereskedője Díj”
Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. felmérése alapján a hazai online kiskereskedelmi forgalom 2012-ben 177 milliárd forint volt, ami idén várhatóan 200 milliárd fölött lesz. A vásárlások átlagos értéke – az összes vásárlást figyelembe véve – mintegy 7500 forint.
Még mindig a leggyakoribb kézbesítési mód a futárszolgálatos szállítás és a személyes átvételi lehetőség, de egyre gyorsabban terjed a partner ponton (pl. Pick Pack Pont, PostaPont) való személyes átvétel.
Az áruházak leginkább az ár-összehasonlító oldalakat és a keresőoptimalizálást használják hirdetési típusként, míg a banneres megjelenést a webáruházak közel fele soha nem alkalmazza. A közösségi oldalak adta lehetőségeket szinte mindenki kihasználja, ám míg a nagyobb webáruházak (50 millió felett) inkább a Facebookon és a YouTube-on vannak jelen, a kisebbek a mikroblogokat, a Twittert részesítik előnyben.
A kutatás szerint a webáruházakban kínált legnépszerűbb termékkategóriák egyike továbbra is a játék.
Kapcsolódó cikkek
- Kik használnak mobilinternetet hazánkban?
- A közösségi média hálójában
- Leleplezhetők az online vásárlókat diszkrimináló oldalak
- Még mindig megéri online boltot nyitni
- 200 Mrd Ft lesz idén az internetes kiskereskedelmi forgalom
- Online sikertörténet a Vaterával
- Négy TIPA-díjat szereztek a Samsung termékei
- A Netrisk.hu és az Árukereső.hu közös márkaoldalt indított
- NetChecker
- Az első weboldal visszakapta eredeti címét
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.